15. rész

15. rész: Mégis mi jöhet még?

Vasárnap este kilenckor felszállt a gépem a pesti reptérről, de pár óra múlva újra leszállt, mert viharba kerültünk, így kényszerleszállást hajtottunk végre Párizsban. Micsoda este... A légitársaság biztosított szállást, a repülőtér közelében, ahol eltölthettük az éjszakát és a másnapot az új gép indulásáig. Másnap reggel nyűgösen és fáradtan keltem, de egyből tárcsáztam a légitársaság számát. Közölték velem, hogy a jegyemet átfoglalták egy aznap este hétkor induló járatra, ami a nyolcas terminálról indul. Megköszöntem a segítséget és azon tanakodtam, mihez is kezdjek. Egy szót sem beszéltem franciául, és reméltem, hogy az angoltudásommal valahogy eligazodom.

Ezelőtt még sosem jártam Franciaországban, de úgy döntöttem, kihasználom az alkalmat, hisz mindenben van valami jó. Felöltöztem és kiléptem a szállodából. Egy pénzváltóban váltottam magamnak pénzt, és utána egy turistabolt felé vettem az irányt. Vettem egy térképet, gondolván nem kéne egyedül eltévednem, aztán pedig vásároltam rengeteg szuvenírt is. Miután ezzel megvoltam, megkerestem a térképen a hollétemet, és elindultam az Eiffel torony felé. Párizs gyönyörű volt, főleg télen. A hó puhán ropogott a csizmám alatt, és abban a percben lehet, hogy kicsit aggódtam, de a lelkem könnyű volt. Nem sokkal később, na jó lehet, hogy volt az egy óra is, már az Eiffel torony tetején álltam. Párizs felülről is lélegzetelállítóan szép volt, egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal.

Hirtelen valaki megszólított, de franciául mondta, így nem értettem.

- Tessék? - kérdeztem vissza angolul.

- Áh, maga nem beszéli a nyelvet - legyintett a magas, francia férfi, erős akcentussal beszélve. - Csak azt kérdeztem, hogy ugye milyen szép?

- Igen, fantasztikus - mondta, és visszafordultam a  város felé. - Amúgy Lia vagyok.

- Én pedig Pierre - mondta mosolyogva. - Egyedül van itt?

- Igazából nem ide készültem, csak a vihar miatt a repülőgépemnek le kellett szállnia itt. Kaliforniába megyek, a családomhoz - mondta, és nagyon jó érzés volt kimondani a családom szót.

Egész délelőtt Pierrel voltam, a torony tetején. beszélgettünk és nagyon jól éreztem magam. Délben egy kis étteremben ettünk, de aztán Pierrenek el kellett mennie. 

- Hát akkor viszlát - mondtam, ő pedig megölelt.

- Adieu princesse! - mosolygott, felszállt a motorjára és elhajtott.

- Adieu! - szóltam utána, de bizonyára már nem hallotta meg.

Ezután a csodás délelőtt után visszaindultam a szállodámba. Kerülőúton mentem, hogy még többet láthassak a városból. Ahogy így sétálgattam rá kellett döbbennem, hogy ez tényleg a szerelem városa. Mindenhol párok sétáltak vagy ültek, és szerelmes pillantásokat váltottak. Egy padon egy idős pár ült kézen fogva, és franciául beszélgetve. Nagyon édesek voltak, és rájuk pillantva arra gondoltam, egyszer majd nekem is lesz valakim akivel így ülhetek egy hűvös, téli napon.

Öt körül értem a szállodába, és onnan egyenesen a reptérre mentem. Már a repülőn ülve eszembe jutott, végül is, milyen szerencsés vagyok. Párizsban tölthettem egy teljes napot, egy új barátot szereztem és az idegesítő és szívtelen anyámat is sok száz kilométerrel odébb tudhatom. Az út további részét végigaludtam, és reggel már épp hajnalodott, mikor kiléptem a repülőtér üvegajtaján. Fogtam egy taxit, bediktáltam a címet, és egy negyedóra múlva már a házunk előtt álltam. Igen. Az én és a családom háza előtt.

- Lia?! - ordított ki az ablakán Sally, és pár perc múlva az egész család, persze Mirandán kívül, a nyakamba ugrott és ölelgetett.

Miután a nagy üdvözlésen túl voltunk, bementünk a házba és ott mindent elmeséltem nekik. Az anyámról, Hannáról és a párizsi napomról.

- Örülünk, hogy végre itt vagy - mosolygott apa miután mindent elmeséltem. 

- Én is - mosolyogtam.

- Most menj, feküdj le, biztos fáradt vagy - mondta Sam meglepően gondoskodóan. - Ha felébredtél, akkor majd mi is elmesélünk mindent.

Megfogadtam bátyám tanácsát, és ágyba is bújtam. Délután három körül keltem fel, épp akkor, mikor a többiek hazaértek a suliból. Pizsamában üldögéltem a nappaliban, mikor berontottak.

- Na most már mindent hallani akarok - jelentettem ki, és kikapcsoltam a tévét.

Leültek mind, és belefogtak.

- Először is, már járhatok suliba - újságolta Dave. - Már majdnem teljesen épek a bordáim.

- Ennek nagyon örülök - mosolyogtam rá.

- És be is csajozott - röhögött fel Oliver, aki szintén ott volt.

- Tényleg? - fordultam újra Dave felé.

- Igen - pirult el egy kicsit.

- És ki az? - majd kiugrottam a bőrömből örömömben.

- Emlékszel a szilveszteri buliról Muffyra? - kérdezte. - Hát ő az...

- Nagyon szép lány volt - jegyeztem meg vigyorogva, majd Samhez fordultam. - És te még mindig jársz Szörnyellával? 

Ezen a többiek jót nevettek, de én komoly képpel néztem a kicsit sértődött fiút. 

- Igen - mondta. - És nem Szörnyella, csak nincs hozzászokva a...

- Az élethez? - vetette közbe Oliver, és összepacsiztam vele.

- Leszállhattok már róla - jelentette ki.

Ekkor kinyílt az ajtó, és York lépett be rajta. Én egyből a nyakába vetettem magam, és vagy tíz percig csak ölelgettem.

- Jól van már - röhögött, és eltölt magától. - Azért ne fojts meg.

- De úgy hiányoztál! És ti is mind! - fordultam a többiek felé is.
- Meddig maradsz? - tette fel a szörnyű kérdést Sally, mire mindenki savanyú képet vágott.
- Még nem tudom - vontam vállat. - De az a lényeg, hogy itt vagyok. Különben is, kinek van kedve a medencében fürödni?

Ezt az ötletet mindenki díjazta, így az egész délutánt eltöltöttük kint. Este én maradtam kint legtovább, mert nekem kellett elpakolnom a labdákat és egyéb vízi játékokat. Épp egy úszógumiból engedtem ki a levegőt, mikor valaki megszólított.
- Szia - köszönt Lang.
- Szia - mosolyogtam rá. - Gyere be, nyitva van - mutattam a hátsókert kapujára. 
- Tényleg itt vagy - suttogta mikor közelebb ért hozzám.
- Igen - nevettem el magam. - Tényleg.
- Hiányoztál - mondta, és szorosan megölelt. - El se tudtunk köszönni.
- Sajnálom - motyogtam és még jobban hozzá bújtam.
Így álltunk egy ideid, majd elengedtük egymást.
- Meddig maradsz? - tette fel ő is a kérdést.
- Még nem tudom - feleltem.
- Nem költözöl ide... Örökre? - vetette fel.
Pár percig nem mondtam semmit, de aztán válaszoltam.
- Már én is gondoltam rá, de nem tudom, hogy apa megengedné-e... Azt hiszem holnap megkérdezem - mosolyodtam el, és abban a percben szilárdan elhatároztam magam.

________
Írói megj.: Remélem tetszik a rész, szeretnék soook komit is ^^ Légyszi *-*