19. rész

19. rész: Miranda, múlt, érzelmek

Másnap reggel elhatároztam, hogy beszélek Mirandával. Reggeli után felkutattam utána az egész házat, és a kertben találtam rá. A hintaágyban ült, és egy magazint olvasott.

- Szia - ültem le mellé. - Beszélhetünk?

- Aha - biccentett. - Mondd.

- Öhm... Tudom, hogy nem igazán kedvelsz, és azt is sejtem, hogy miért - kezdtem bele, és ő pedig érdeklődően felém fordult. - De hidd el, én nem akarlak kitúrni a családból... És szeretném, ha jóba lennénk...

Miranda pár másodpercig hallgatott, majd meglágyult az arca, és felém fordult.

- Ne haragudj, hogy olyan undok voltam... Csak én... - már a sírás szélén állt, én pedig értetlenül néztem rá.

- Mondd el nyugodtan...

Nagyot sóhajtott, majd belefogott.

- Amikor három éves voltam apám kórházba került. Amíg ő távol volt anyám egy új pasit szedett fel, akinek volt egy fia. Majdnem egyidősek voltunk a fiúval, de ő még anyámtól is és az új pasijától is több figyelmet kapott nálam. Amikor szomorú voltam, vagy úgy éreztem, nem érdeklem őket, csak bementem apához a kórházba és ő megvigasztalt. De mire tizenegy éves lettem apukám elhunyt, én pedig teljesen elveszettnek éreztem magam. Anya, az új pasija és a fia tökéletes boldogságban éltek, és engem csak néha vettek észre. Szörnyű idők voltak, és aztán tizennyolc éves koromban el is hagytam anyám házát. A saját lábamra kellett állnom. Mikor huszonkét éves lettem, akkor ismertem meg a fiúk apját. Nagy bajban voltam, ő pedig kedves volt hozzám, és segített. Akkor apám halála óta először újra éreztem, valaki törődik velem és nem csak kihasznál. Össze is házasodtunk, de megint csalódnom kellett. Csak kihasznált, elrabolta az összes pénzem én pedig két fél éves csecsemővel az utcára kerültem. Muszáj volt visszamennem anyámhoz, aki addigra alkoholfüggővé vált. Egy évig laktunk nála a fiúkkal, de aztán egy szép napon egy bevásárlóközpontban megismerkedtem apáddal. Nem volt elég pénzem, hogy kifizessek egy kiló kenyeret és egy liter tejet, ő pedig készségesen kisegített. Később többször is felkeresett, és mindig segített ahol csak tudott. Idő közben egymásba szerettünk, és mire a fiúk három évesek lettek összeházasodtunk. Így éltünk boldogan egész addig, míg fel nem tűntél te... Azt hittem, megint kiszorít valaki a családból... De már belátom, tévedtem... - fejezte be végül.

Nagyon nyíltan beszélt, talán ezt az egészet még soha senkinek sem mondta el, és én nagyon megsajnáltam. Rájöttem, hogy igazságtalanul ítéltem meg, és hogy Miranda csak egy kis szeretetre és figyelemre vágyott egész életében. Nem bírt tovább a könnyeivel, én pedig átöleltem a vállát.

- Sajnálom... - mondtam.

- Én is... - szipogta, és megöleltük egymást.

Kint ültünk egész délelőtt és beszélgettünk. Én is mindent elmeséltem neki magamról, a gyerekkoromról, a legjobb barátnőm haláláról és anyám új pasijáról és terhességéről. Rá kellett döbbennünk, nagyon sok közös van bennünk, és azt is megállapíthattam, Miranda nagyon értelmes és kedves nő is tud lenni. Délben megebédeltünk, és Sallyvel és Mirandával csajos program címszó alatt elmentünk moziba. Így, hogy Mirandával tisztáztunk mindent, úgy éreztem sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, és reméltem, ez így is marad. Csak nyolc fele értünk haza és én hulla fáradtan dőltem be az ágyamba. Pár perc alatt elnyomott az álom, de arra még volt időm, hogy felidézzem Miranda kedvesen és őszintén mosolygó arcát.

Másnap reggel nagyon jó kedvem volt az előző nap történtek miatt. Vigyorogva öltöztem fel, zuhanyoztam le és szaladtam le reggelizni. A konyhában beszámoltam a tegnapi napomról Stephennek, aki kifejezettem örült a fejleményeknek. Evés után kimentem a medencéhez ahol Sam és Dave fröcskölték egymást. Lekaptam a pólóm és sortom, ami alatt a fürdőruhám volt és én is beugrottam hozzájuk. Egész délelőtt úszkáltunk és elvoltunk, tizenegy fele Sally is csatlakozott. Egyszóval vidáman telt a délelőtt.

Ebéd után én lementem a könyvtárba, és hazafelé jövet összefutottam Langgal és Uttával. Beszéltünk pár percet, aztán elváltunk egymástól. Mikor hazaértem Samet a nappaliban találtam. Eléggé le volt törve, így leültem mellé.
- Mi a baj? - tudakoltam.
- Összevesztem Jessicával - közölte. - Ne, ne mondj semmit, most biztos mindenki örül, hogy megszabadultunk, hogy is nevezted... Szörnyellától.
- Nem hiszem hogy bárki is örülne, ha te szomorú vagy - vontam vállat, ő pedig meghatottan nézett rám.
- Köszönöm.
- Ugyan, nincs mit. És amúgy szilárd meggyőződésem, hogy kibékültök még - mondtam, ő pedig átölelte a vállam.
- Olyan édes vagy.
- Öhm... kösz - feleltem zavartan mosolyogva.
Így ültünk egész nyolc vagy kilenc óráig, és beszélgettünk. Rájöttem, hogy Jessica valóban egy szörnyű teremtés lehet, de meg kellett értenem, nem dönthetjük el kibe leszünk szerelmesek. Hirtelen csörögni kezdett a telefonom, én pedig bosszúsan néztem meg a kijelzőt.

- Igen? - szóltam bele.

- Szia - hallottam York hangját. - Beszélnünk kéne...

- Nem ér rá holnap? - nyögtem.

- Azt hiszem akkor már késő lesz... - volt valami szokatlan a hangjában.

- Oké - adtam be végül a derekam. - Öt perc múlva a sarkon.

Azzal letettem a telefont.

- Bocsi - fordultam Sam felé. - Most le kell lépnem.
- Oké, semmi baj - mosolygott. - Dave úgy is megígérte, süt nekem sütit. Megyek, megnézem hogy halad.
Azzal mindketten kimentünk a szobából. Kilépve a házból megcsapott a fülledt, nyár esti levegő. Lassan sétáltam, és pont öt perc múlva már a sarkon álltam. Pár másodperc múlva York is feltűnt, de nagyon ideges volt. Az arca aggodalmat, félelmet és zavart tükrözött.
- Szia - köszöntem.
- Szia - köszönt ő is halkan.
- Mi az a nagyon fontos? - kérdeztem rosszat sejtve. - Mi nem várhatott?
- Valamit be kell vallanom... Lia... - fordult felém. - Én... én szeretlek...
________
 Írói megj.: Hmm mi lesz még itt... :D