13. rész

13. rész: Búcsú

- Haló?
- Szia kicsim - hallottam anya hangját, két hónap után először. - Nem tudom hány óra lehet ott, és ne haragudj, ha felébresztettelek, de... Most azonnal haza kell jönnöd... Magyarországra...

- Mi? - döbbentem le. - Miért?

- Öhm... Tudom, hogy sosem voltál jóba Kriszti nénikéddel, de tegnap éjjel elhunyt... És három nap múlva lesz a temetése... Illene eljönnöd...- mondta zavartan. - Mi most érkeztünk meg a reptérre Budapesten, próbálj meg jegyet foglalni a következő járatra. 

- Oké - mondtam. - És még visszajöhetek ide?

- Ezt majd itthon megbeszéljük. Pakolj össze, és gyere amilyen hamar csak tudsz. Szia, szeretlek.

- Én is - motyogtam és letettem a telefont.

- Ki volt az? - kérdezte York, aki épp akkor lépett ki a folyosóra.

- Hazamegyek - közöltem vele, és megöleltem.

- Tessék? - döbbent le ő is. - De hát csak egy hónap múlva kéne elutaznod, nem?

- De, de meghalt a nénikém, Kriszti, és el kell mennem a temetésére... - válaszoltam. - Hazakísérsz?

- Persze - mondta. - Csak elkérem a kocsit Samtől.

- Nem kell. Menjünk gyalog -ellenkeztem, és el is indultunk.

Egy bő húsz perc múlva már a házunk előtt álltunk. York segített csomagolni, és miután kész lettünk foglaltam jegyet a reggel ötkor induló járatra. Átöltöztem kényelmesebb ruhába, aztán levittük a bőröndjeimet az előtérbe, és leültünk a nappaliba. Küldtem Sallynek egy S.O.S SMS-t, és egy negyed óra múlva begördült Oliver kocsija a házunk elé.

- Nem mész sehova! - kiáltotta Sally, én pedig csak keserűen elmosolyodtam.

- Muszáj - tártam szét a karomat.

- És visszajössz még? - kérdezte Oliver, miután mindketten leültek egy-egy fotelba.

- Nem tudom - sóhajtottam. - Lehet, hogy már csak jövőre.

- Ez... ez most komoly? - küszködött a könnyeivel Sally. - De... nem hagyhatsz csak úgy itt...

- Nem tehetek mást - feleltem szomorúan, és éreztem, már én sem tudom sokáig visszatartani a könnyeimet. - El kell mennem.

Ekkor Sam rontott be a házba.

- Nem mehetsz el! - kérlelt kétségbeesve ő is.

- Ne haragudjatok, de muszáj elmennem - néztem körbe.

- Apával beszéltél már? - kérdezte Sam.

- Nem tudom hol lehet - ráztam a  fejem. - Biztos Mirandával van.

- És Dave?

- Még alszik - mondta York. - Nem akartuk felébreszteni.

- De mielőtt elindulnék, mindenképp elbúcsúzok tőle.

- Kitől? - jött le Dave óvatosan a lépcsőn.

- Tőled... - motyogtam. - Hazautazom.

- Mi? - döbbent meg ő is. - De miért?

Lassan leért a nappaliba, és leült a kanapéra mellém.

- Meghalt a nénikém, és el kell mennem a temetésére - közöltem ki tudja már hanyadszorra.

- Óh, részvétem - motyogta.

- Még csak nem is ismertem a nőt... D rokon, úgyhogy illik ott lennem - vontam vállat.

- És visszajössz még? - tette fel a kérdést most éppen Sam.

- Fogalmam sincs - ráztam a fejem.

Egy óra múlva apa és Miranda is befutott. Feltették ők is ugyanazokat a kérdéseket, én pedig ugyanazt válaszoltam mindegyikre. Fél négy körül Stephen is befutott, reggelit csinált nekünk, mi pedig készséggel elfogadtuk. Négykor pedig megérkezett a taxim. Mindenki kijött velem a taxihoz, ott pedig mindenkit (kivéve Mirandát) megöleltem.

- Légy jó - búcsúzott apa.

- Vigyázz magadra királylány - ölelt magához Stephen.

- Csak okosan hercegnő - mosolygott rám York.

Mindenkitől elbúcsúztam, és épp szálltam volna be a kocsiba, mikor Avery tűnt fel az sarkon. Szóltam a taxisnak, hogy várjon még pár percet, és odaszaladtam Averyhez.

- Hát tényleg elmész... - motyogta.

A nap első sugara megvilágította arcát, ami most nagyon szomorúnak tűnt.

- Sajnálom - suttogtam, ő pedig szorosan magához ölelt.

- Szia - mondtam mikor elengedtük egymást, beszálltam a taxiba, ami pedig elvitt a reptérre.

A kocsi ablakából néztem az ébredező várost, és az a keserű érzés kerített hatalmába, hogy talán soha többé nem térek ide vissza. Talán soha többé nem látom viszont a barátaimat, és az apámat. Furcsa... Mikor megérkeztem, úgy éreztem minden ellenem van, mindenki utál és én is utáltam mindent. És most... legszívesebben örökre itt maradnék...

A reptéren becsekkoltam, és felszálltam a gépre. Az ablakból néztem ahogy egyre kisebbé válik alattam Kalifornia, és egyre távolabbivá Oxnard, az emberekkel együtt, akik ott vannak. 

Az út nagy részét végigaludtam, s még fel sem fogtam teljesen, hogy tényleg elmegyek, mikor már a gép a landoláshoz készült. A reptéren fogtam egy taxit, és hazautaztam a házunkhoz. Negyed óra utazás után megérkeztem a házunk elé.

- Újra "itthon" - gondoltam, majd kiszálltam a kocsiból. 

Furcsa volt a meleg Kaliforniából, a hűvös, szeles, és havas Februárba érkezni. Bementem a házba, lepakoltam az előszobába, és bementem a konyhába. Anyám ott találtam, épp valami vacsora félét készített.

- Szia - mondtam halkan.

- Szia - fordult meg, és hozzám sietve megölelt. - Hogy utaztál?

- Jól - mondtam. - Felmegyek, lepakolok.

- Figyelj kicsim - szólt. - Ha szeretnél még visszamehetsz apádhoz, de én jobban örülnék, ha itthon maradnál.

- Majd még eldöntöm - vontam vállat, és felvittem a cuccaimat a szobámba.

Minden olyan volt, mint amikor utoljára otthagytam. A könyveim a polcon, az ágyneműm az ágyon, a füzeteim az asztalomon. Minden teljesen olyan volt mint Decemberben, azzal a különbséggel, hogy én már más ember lettem.

Elővettem a laptopomat, és beléptem facebookra. Rengeteg búcsúzó üzenet volt, szinte mindenkitől. A legrosszabb az egészben az volt, hogy nagyon sok embertől nem tudtam elköszönni, köztük Langtól sem. Mikor erre gondoltam, elhatároztam, akármi történjék is, egyszer mindenképp visszamegyek Kaliforniába.

________
Írói megj.: Kicsit szomorú rész lett, meg rövid. De nem sokára jön a folytatás. ^^♥ Ja, és jöhetne néhány komment. :$

12. rész

12. rész: A bál

Másnap délelőtt izgatottan ébredtem. Nem feltétlenül a bál miatt aggódtam, csak úgy jól esett egy kis pezsgés. Pizsamában vánszorogtam le reggelizni az étkezőbe, ahol Sally szorongva próbált legyűrni egy pirítóst.

- Nyugi már - kuncogtam, miközben leültem mellé, és magam elé vettem egy tányér müzlit, és felöntöttem tejjel.

- Ajj, de nagyon izgulok. Mi lesz ha nem tetszik az embereknek a díszítés? És ha majd mindenki arról beszél, hogy teljesen elrontottuk és...? - nem tudta befejezni, mert a szavába vágtam.

- Nyugalom - mondtam. - Minden tökéletes lesz. Megígérem.

- És ha...?

- Nincs semmi ha vagy de! Minden csodálatos lesz! Ez a te éjszakád - mosolyogtam rá bátorítóan, mire ő csak kedvesen visszamosolygott.

Amúgy egész nap mindenki meg volt őrülve. Miranda áthívta a fodrászát, hogy tökéletesen nézzen ki, Sam nem találta az új (!) nyakkendőjét, amit együtt (!!!) vettünk, Stephen pedig idegesen rohangált fel s alá. Délben megebédeltünk, aztán folytatódott minden az elejéről. Ebéd után átvittük a kajákat, és innivalókat a sportcsarnokba, és még utoljára ellenőriztük a díszletet. Ezt jól tettük, mer éjszaka leengedett egy drapéria, és azt vissza kellett erősíteni, és a biztonság kedvéért mindegyiket leellenőriztük. Ezután hazamentünk és Sally egyből készülődni kezdett. Én először is Dave-vel játszottam néhány menet videojátékot aztán megvacsoráztam, és csak hét körül mentem el zuhanyozni, aztán felvettem a ruhámat, cipőmet és bepakoltam a táskámba. Így mentem le a lépcsőn, aminek az aljában már York várt rám.

- Gyönyörű vagy - suttogta miközben megölelt.

- Te sem panaszkodhatsz - kuncogtam a rózsaszín pingvinekkel díszített nyakkendőjére pillantva.

- A nyakkendőmre vagyok a legbüszkébb - közölte, és ki is húzta magát.

Ezután kimentünk a kocsihoz, ahol már Sally és Oliver várt ránk. Hirtelen apa rontott ki a házból.

- Gyerünk mindenki, álljatok egymás mellé, muszáj egy képet csinálnunk! - mondta izgatottan, és csinált rólunk vagy száz darab képet.

Miután ezzel megvoltunk beszálltunk Oliver kocsijába és elindultunk. Mivel a fényképezéssel eltelt az idő, csak nyolc után értünk oda, mikor már majdnem mindenki ott volt.

Sally és Oliver mentek elől, utánuk pedig mi. A terem egyszerűen gyönyörű volt, és a zenekar épp hangolt. Balra nézve megpillantottam Averyt a parkban látott szőke lánnyal, unottan ácsorogni. Közvetlenül a színpad előtt néhány kisiskolás ugrált, kicsit távolabb, a terem sarkában pár középkorú - gondolom a gyerekek szülei - beszélgetett. A terem többi része viszont tele volt környékbeli, velünk egykorúval, akik táncoltak, ettek vagy ittak.

Egyszer csak apa lépett a színpadra.

- Köszöntök mindenkit az idei Valentin bálon! - kezdte. - Pitt Wiliams vagyok, és az én családom szervezte ez évben a mulatságot! Ezennel jó szórakozást kívánok mindenkinek!

Ezzel le is ment a színpadról, és Mirandával elhagyták a termet.

- Mi is köszöntünk mindenkit!- szólalt meg egy fiatal srác a színpadon, a zenekar énekese. - Mi vagyunk a Happy Spring zenekar, és ma este mi szolgáltatjuk az élőzenét!

Erre mindenki tapsolni kezdett.

- Remélem jól érzitek majd magatok - folytatta. - Néhány pörgős számmal kezdünk, és az est végére tartogatjuk a nyugodtabb, lassúbb számokat. Kezdjük hát!

Beszámoltak és egy pörgős, bulizós számot kezdtek el játszani. Az énekesnek nagyon jó hangja volt, és az egész zenekar teljes összhangban volt vele. 

- Egy táncot, szép hölgy? - kérdezte York.

- Nem vagyok egy táncparkett ördöge, de szívesen megpróbálom - vigyorogtam rá.

Így hát táncolni kezdtünk. Az este elejét kettesben vagy épp Sallyék kettősével kiegészülve töltöttük, és táncoltuk végig.

- Leüljünk egy kicsit? - kérdezte York, túlharsogva a zenét.

- Aha - bólogattam, és elindultunk a terem vége felé.

- Hozok valamit inni - mondta York.

- Oké - válaszoltam. - Kint leszek az udvaron.

Kisétáltam a sportcsarnok kertjébe, és leültem ott egy padra. Onnan figyeltem a levegőző embereket. Egy másik padon egy párocska smárolt, egy fa körül pedig három kisgyerek játszott. Felnéztem az égre, és elállt a lélegzetem. Gyönyörűen csillagos volt, és minden csillag százszor fényesebben ragyogott mint általában.

- Reméltem, hogy itt találkozunk - ült le mellén valaki.

- Szia Lang - motyogtam lehajtott fejjel.

- Van valami oka annak, hogy hetek óta nem láttalak? - kérdezte, én pedig felnéztem rá.

A szeme csalódottságot, és szomorúságot tükrözött.

- Nem hiszem... Sok dolgom volt...

- Gondolom... - sóhajtott. - Nézd... Tudom, hogy nem voltál felkészülve arra, hogy a barátnőmmel láss, de meg kell értened, hogy én őt szeretem...

- Csak őt? És engem? - kérdeztem hirtelen, de ahogy kimondtam, meg is bántam. - Bocs, nem úgy értettem...

Lang pár másodpercig elgondolkozott.

- Nem tudom - mondta végül. - Én nem tudom...

- És van tipped hogy deríthetnénk ki? Mert ez kezd egy kicsit idegesítővé válni... - motyogtam.

- Van egy ötletem, ha te is benne vagy - mosolyodott el.

- Akkor hajrá - vontam vállat, mire ő közelebb hajolt, és csak úgy egyszerűen megcsókolt.

Nagyon jó érzés volt, de nem volt meg az a varázs, mint akkor, amikor először csókolóztam Averyvel. Éreztem a közelségét, a teste melegét, de most nem repkedtek a pillangóim, nem kerülgetett az ájulás, még csak bizsergést sem éreztem a mellkasomban. Miután véget ért a csók, újra egymásra néztünk.

- Nem - mondta végül megnyugodva. - Csak a barátnőmet szeretem.

- Nem - értettem én is egyet, és megöleltem.

Boldog voltam, hogy végre tisztázódott ez a dolog kettőnk között, és akkor, azon az estén úgy éreztem, még egy igaz baráttal gazdagodtam.

- Upsz, asszem zavarok - jött oda York, vigyorogva.

- Áh dehogy - legyintett Lang. - Én már megyek is - mondta, és még egyszer utoljára megölelt.
- Na mi történt? - tudakolta York, miután leült mellém, én pedig elmondtam mindent.
-  És most mihez kezdesz? - kérdezte, miután végighallgatott.
- Hogy érted?
- Hát, most nincs ki miatt sírnod - vigyorgott. - Averyt elküldted, Langgal pedig még csak nem is szeretitek egymást...
- De hülye vagy - nevettem. - Nem fogok senki miatt sírni. Majd lesz, ahogy lesz. Csak hagyom megtörténni a dolgokat.
- Olyan bölcs lettél - nézett rám meghatódást színlelve. - Büszke vagyok rád.
- Kösz - mondtam, és hozzábújtam. - És te felszedtél valakit?
- Áh, nem - mondta. - Már megint egy hülye barátom lelkét kell pátyolgatnom, aki most tudta meg, hogy élete szerelme, nem is élete szerelme... - vigyorgott.
- Jó, akkor menj, szia - bújtam ki az öleléséből.
- De, én szívesen csinálom - vigyorgott, és újra szorosan magához ölelt.

Így ültünk még egy jó ideig, aztán bementünk, hogy táncoljunk egy utolsót. Épp egy lassú szám kezdődött, így mi is beálltunk az enyelgő párocskák közé.
- Nem tudom, hányszor fogom még ezt mondani, de köszönöm, hogy vagy - mondtam, mire York csak elmosolyodott.
- Én pedig nem tudom hányszor fogom még ezt mondani, de nem kell semmit sem köszönnöd.

Így táncoltunk tovább, mikor hirtelen csörögni kezdett a telefonom. Kimentem a folyosóra, és felvettem.

- Haló?
- Szia kicsim - hallottam anya hangját két hónap után először. - Nem tudom hány óra lehet ott, és ne haragudj, ha felébresztettelek, de... Most azonnal haza kell jönnöd... Magyarországra...
________
Írói megj.: Na, hogy tetszett? :D

11. rész

11. rész: Előkészületek

Mikor a gépem végre betöltött, másfél hét után először néztem fel facebookra, de amit ott találtam, megdöbbentett. Több mint ötven üzenetem volt, ugyanattól a személytől, Langtól. Szinte mindegyikben azt kérdezgette, hogy miért haragszom, és könyörgött, hogy bocsássak meg, vagy legalább csak menjek ki, és beszéljünk. Mielőtt akármit is csináltam volna, rámentem az adatlapjára, amin a következőt találtam:
Kapcsolatban: Utta Carl-al.

Ez nagyon felzaklatott. Mégis miért nekem írogat, mikor barátnője van?! Az összes üzenetét egyenként töröltem ki, majd mint ki jól végezte dolgát, kikapcsoltam a gépemet, és inkább a tervekre koncentráltam, de valahogy nem ment. Mindig eszembe jutott Lang, és nem tudtam kiverni a fejemből azt a piszkáló gondolatot, hogy mégis találkoznom kéne vele. Mivel tudtam, hogy délelőtt úgyis suliban van mindenki, inkább bementem és segítettem Stephennek, miközben persze mindent elpanaszoltam neki. Ő csak megértően bólogatott, de használható tanácsot sajnos nem tudott adni. Aztán felmentem Davehez, akinek még mindig feküdni kell, és vele lógtam. Befeküdtem mellé az ágyba, és onnan néztünk valami idióta rajzfilmet.

Kettő körül megérkezett Sally és Sam, és velük tartott York is. Délután mind lementünk a kertbe, és magyar szokás szerint szalonnát sütöttünk apával, Mirandával és az időközben megérkező Jessicával. Miután elkészült a szalonnám leültem a hintaágyba eszegetni. Egyszer csak York huppant le mellém.

- Jól vagy? - tudakolta. - Ma olyan csöndes voltál.

- Hát... - húztam a szám, majd mindenről beszámoltam neki.

- Szerintem nem jó ötlet most beszélned vele. Még túl zaklatott vagy - vélte. - A bálon, ha minden igaz ő is ott lesz, és majd ott megbeszéled vele.

- Oké... - gondoltam végig. - Ez jó ötlet.

Erre York csak elmosolyodott.

- Apropó a bál... Kivel mész? - kérdezte szemtelen mosollyal.

- Nem tudom - néztem rá gyanakvóan.

- Akkor velem - vigyorgott elégedetten. - De szigorúan csak mint barátod - tette hozzá.

- Tudom - mosolyogtam. - Te is biztos be akarsz majd csajozni.

Erre ő csak felnevetett, és puszit nyomott az arcomra.

A következő három nap elég eseménytelenül telt, én többnyire Dave-vel lógtam otthon, vagy a terveket finomítottam. Szombat reggelre végül minden készen állt a díszítéshez, és megrohamoztuk a sportcsarnokot. Amikor Sally azt mondta, hogy csak néhány ismerőst hív, kicsit túlzott. Vagy harminc ember állt a sportcsarnok előtt mikor megérkeztünk, készen a díszítésre. Hatalmas kék drapériákkal fedtük a plafont, és mindenfelé fehér és kék virágokat helyeztünk el. A padlót leborítottuk műfűvel, és az ember ha belépett, egy réten érezhette magát.
- Hé, Lia! - szólt le Chris a létráról. - Dobd már fel azt a fehér anyagot! - mutatott a mellettem lévő drapériára.
- Oké - mondtam, és feladtam neki, de nem vettem észre, hogy az anyag szélén állok, és mikor Chris felhúzta, én hátraestem, és ha Sam nem kap el, elvágódtam volna.
- Kösz - nevettem fel, mire ő is velem együtt nevetett.
Szóval a díszítés nagyon jó hangulatban telt, és másnap is ugyanannyi energiát fektettünk bele. Vasárnap még több virágot helyeztünk el mindenfelé, és néhány asztalt is elhelyeztünk. A csarnok végében felállítottuk a színpadot, és a plafonra arany karácsonyfaégőket helyeztünk. Lélegzetelállítóan szép lett. 

Hétfő délután Sally elé mentem a sulihoz, és együtt elmentünk megvenni a báli ruhákat. Egészen estig jártuk a boltokat, és végül megtaláltuk a tökéletes darabokat. Én egy pánt nélküli bézs miniruhát választottam, sok apró, színes masnival a szoknyarészén. És hozzá egy fekete sarut, és táskát. Sally egy halvány-rózsaszín ruhát, hozzá fehér magassarkút és táskát vett. Sosem rajongtam a szoknyákért vagy a kiöltözésért, de el kellett ismernem, nagyon jól néztünk ki.

Kedden délután elmentem a könyvtárba, mert már nagyon régen voltam, és hazafelé összetalálkoztam Averyvel.

- Szia - köszönt. - Könyvtárban voltál?

- Igen - mosolyogtam. - Te merre mész?

- Csak kijöttem kicsit sétálni - vont vállat. - Hazakísérlek.
- Oké - bólintottam vidáman.

Így sétáltunk egy darabig, aztán ő törte meg a csöndet.

- És kivel mész a bálra? - kérdezte reménykedve.

- Yorkkal. De csak szigorúan barátként - mosolyogtam elnézően. - És te?

- Azt hiszem Janice-szel - mondta.

- Majd akkor ott találkozunk - néztem rá, és mivel már a házunk előtt voltunk el is köszöntem tőle.

Szerda délelőtt Davet nagyon letörten találtam a nappaliban.
- Mi a baj? - kérdeztem, miközben leültem egy fotelba.
- Az orvosom azt mondta, hogy még mindig nem teljesen épek a bordáim, így nem mehetek el a bálra sem - mondta.
- Ú - húztam a szám. - Sajnálom...
- Áh, mindegy - mosolygott keserűen. - Legalább ti érezzétek magatokat jól.
- Köszi - motyogtam. - Jövőre már biztos ott leszel.
- Remélem.

Aznap amint Sam hazaért, őrült hisztizésbe kezdett, hogy ő kinőtte az öltönyét, és így már el sem megy a bálra.
- Ne örülj meg! - mondtam. - Holnap elmegyünk, és veszünk neked egy újat.
- Megígéred? - nézett kétkedően.
- Megígérem - bólintottam.
- Te vagy a legjobb kishúg a világon - ordította és szorosan megölelt, de úgy, hogy alig kaptam levegőt.

Szóval mint ahogy megígértem, másnap elmentem Sammel öltönyt venni, és ha már ott voltunk választhattam neki egy nyakkendőt is. Úgy éreztem, hogy megtaláltam a világ legédesebb nyakkendőjét, mikor kezembe akadt egy olyan darab, aminek az elején egy kiskutya nézett cuki kiskutyaszemekkel. Samet viszont nem hatotta meg a dolog, és inkább vett egy sima pirosat, ami állítása szerint menni fog Jessica ruhájához, de én szilárdan állítottam, a kiskutyás mindenhez ment volna.

A legjobban az egész készülődés dologban a Stephennel való kísérletezést élveztem. Minden süteményt, amiből sütött egy próbaadagot megkóstolhattam, és a végére tényleg húsz kilóval többnek éreztem magam.
- Ha így folytatod, nem fogok beleférni a ruhámba - nevettem a harmadik muffin adagom legyűrése után, de ő csak kíméletlenül tömött süteményekkel, és kérdezte ki a véleményemet.

Péntek este épp valami kis idióta filmet néztem beszélő állatokról a TV-ben, mikor Sally berontott, és izgatottan sikítozni kezdett.
- Holnap lesz a bál! - sikította fülig érő szájjal, felhúzott a kanapéról és körbeugrálta velem az egész szobát.
Este, alapos zuhanyzás és hajmosás után én is végiggondoltam mindent. Az egész készülődést, a sok szép emléket, amit eddig átéltem Kaliforniában, és a nem olyan szépeket is, és persze még Lang is eszembe jutott. Már nem éreztem, hogy hiányzik, sőt már csak ürességet éreztem, ha rá gondoltam. Azon az estén semmi sem tudta volna elrontani a kedvemet.

________
Írói megj.: Jöhetnek a kommentek. :D Várjátok már a bált? :D♥

10. rész

10. rész: Fáj, de már csak egy kicsit...

Az egész szombatot a díszletek tervezésével töltöttem, és segítettem Stephennek összeállítani a bál menüjét is. A vasárnap is nagyjából ugyanúgy telt, csak délután elmentem Yorkkal moziba. Már hosszú évek óta nem voltam, és nagyon jó érzés volt újra azokon a bársonyszékeken ülni, popcornt enni és bambám bámulni az óriáskivetítőt. Este mikor sétáltunk haza, összetalálkoztunk Averyvel, és mivel még mindig nincsenek túl jóban, York le is lépett.

- Elkísérhetlek? - kérdezte Avery.

- Persze - bólintottam.

Elindultunk a házunk felé.

- Hogy vagy mindig? - kérdeztem.

- Egész jól - mosolygott. - És te?

- Én is - bólintottam.

- És... izé... van most barátod? - kérdezte zavartan, pár másodperc hallgatás után.

- Nincs - feleltem.

- És York? - kérdezte csodálkozva.

- Csak barátok vagyunk - mondtam. - És neked van barátnőd?

- Nincs - motyogta.

Ezután csöndben sétáltunk tovább, gondolatainkba merülve, és a házunk előtt elbúcsúztunk.

- Jól láttam, hogy Averyvel voltál? - esett nekem egyből Sally.

- Hát igen...

- Azok után? - nézett kérdőn Oliver is, én viszont félretoltam őket, és a konyhából felkapva egy tányér sütit felballagtam a szobámba.

Elővettem a laptopomat, és rákerestem a facebookra. Sally már régóta mondogatta, hogy regisztráljak, de én nem tudtam magam rávenni. Nem gondoltam, hogy akárki is az ismerősöm akarna lenni, de elhatároztam magam, hogy most már tényleg csatlakozom. Így is tettem, beregisztráltam, megkerestem Sallyt, Olivert meg az összes többi kaliforniai ismerősömet, és néhány magyarországit is. Képnek egy Yorkkal közös képet tettem fel, ami még pár napja készült itt nálunk. Miután ezzel kész lettem, nem volt mit csinálnom, így csak elmentem lezuhanyozni, pizsamát húztam, és leballagtam Samhez meg Davehez a nappaliba.

- Mit nézünk? - tudakoltam.

- Filmet - kuncogott Dave, mire én hozzávágtam egy díszpárnát. - Hé! Nem bántjuk a beteget! 

Ott maradtam velük a film végéig, aminek a címét még mindig nem tudom, és utána elindultam lefeküdni.

- Lia! - rontott rám Sally vigyorogva, mikor elhaladtam a szobája előtt. -  Üdv a facebookon!

- Kösz - röhögtem, és továbbmentem a szobámba.

Másnap hétfő volt, így egész délelőtt csak én voltam otthon, na meg Stephen. Reggel mikor felkeltem hirtelen nem tudtam magammal mit kezdeni, de aztán eszembe jutott a facebook. Felléptem, és láttam, minden bejelölt ismerősöm visszaigazolt, és engem is bejelöltek néhányan. Szóval a facebookozással eltöltöttem a fél délelőttömet, a másik felében pedig olvastam. Ebéd után még rendet raktam a szobámban, aztán elindultam a park felé. Körülbelül a közepe felé jártam, mikor megpillantottam Langot.

- Szia - léptem oda hozzá.

- Óh, helló - mosolygott. - Rég láttalak.

- Bocsi - néztem rá bűnbánóan. - Na de mi újság?

- Semmi különös - vigyorgott, és megint felmásztunk ugyanarra a fára.

Estefelé Langnak sajnos megint menni kellett, ami kezdett kicsit bosszantóvá válni. Úgy éreztem, hogy titkol valamit előlem, és eldöntöttem, holnap rákérdezek. Ilyen ambíciókkal mentem haza, és hamar ágyba is bújtam. 

Következő nap, dél körül ébredtem és egy gyors reggeli-ebéd után egyből kimentem a parkba. Egy óra múlva meg is jelent Lang, de nem egyedül volt. Gyorsan bebújtam egy facsoport mögé, és onnan figyeltem őket. Lang egy lánnyal sétált kézen fogva, és mikor felfogtam ennek jelentőségét, úgy éreztem, mintha gyomorszájon rúgtak volna. A torkom összeszorult, és a szám kiszáradt. Kiléptem a fák mögül, és elindultam pontosan feléjük, de mikor Lang meg akart szólítani, én csak szó nélkül elmentem mellettük, és egyenesen hazarohantam. Felvonultam a szobámba, és egész délután ott voltam, és csak feküdtem az ágyamon. Nem sírtam, de éreztem, hogy fáj. Nagyon fájt, ott legbelül és rá kellett döbbennem, hogy nem Averybe vagy Yorkba, hanem Langba lettem szerelmes ez idő alatt. Persze, egy olyan srácra, mint Lang, tapadnak a lányok. Így nyomott el az alom, fájó szívvel.

Másnap egy kedves hangra ébredtem.

- Hercegnő - York volt az, és a hátamat simogatta. - Kelj fel...

- Te mért nem vagy suliba? - nyögtem a párnámba.

- Mert már fél három van, és már vége a tanításnak.

- Hmnygb - nyögtem megint csak a párnámba, aztán felnéztem Yorkra.

- Na, gyerünk. Öltözz fel, és gyere le, lent várlak - jelentette ki, és még egy utolsó puszit nyomva a fejemre kiment a szobából.

Egy fél óra múlva már én is lent ültem az étkezőasztalnál York mellett.

- Mondj el mindent - kérlelt.

- Semmi különös - mondta, és belekortyoltam a kakaómba. - Csak kiderült, hogy Langnak barátnője van. Gondolom mindig miatta lépett le esténként. Tudom, hogy nem kéne ennyire zavarnia, de mégis úgy érzem, hogy... Nem is tudom, mintha épp most szakított volna velem, holott még csak nem is jártunk...

York figyelmesen hallgatott, majd mikor befejeztem bátorítóan megfogta a kezem.

- Nem tudok mást mondani, mint hogy próbáld meg elfelejteni - kezdte. - Vagy ha nem megy, csak próbálj rá egy barátként gondolni. Egy hétig ne találkozz vele, és aztán, ha majd újra látod, talán rádöbbensz, hogy nem is szereted annyira. Oké?

- Oké - feleltem. - Olyan jó, hogy megint itt vagy nekem. Köszönöm.

- Nem-nem. Te csak ne köszönj semmit - mosolygott. - Inkább edd meg a szendvicsedet, aztán elmegyünk a tengerparthoz fürödni. Ma nagyon szép idő van.

Aznap egész este a parton voltunk, és nagyon jól éreztem magam.

Másfél hét múlva, szombaton a nappaliban ültem és a TV-t bámultam. Megfogadtam York tanácsát, és nem mentem le a parkba, már másfél hete. Kicsit hiányzott Lang, de úgy éreztem, helyesen cselekszem, így elfoglaltam magam. Sokat voltam moziban, és szinte minden látványosságot megnéztem a környéken. Nem volt több időm gondolkodni mert ekkor hirtelen Sally rontott be a szobába.

- Végre meg vagy - sóhajtott, majd leült mellém. - Figyelj, tudom, hogy neked most sok bajod van, de...

- Nincs bajom - vágtam közbe dacosan. 

- Jó, oké. Szóval el kéne kezdeni beszerezni az anyagokat, meg a díszítéshez szükséges dolgokat, és nem akartam nélküled csinálni, és ezért...

- Megyek, segítek, csak mondd mit csináljak - mondtam, mire ő megölelt, és magyarázni kezdett mindenféle anyagokról, és díszekről.

A napot így vásárlással töltöttük, a vasárnapot pedig varrással, ragasztással, vágással és akasztással.

- Jövő hétvégén már el is kezdhetünk díszíteni - közölte este vacsora közben.

- Miért? - kérdeztem furán. - A bál csak két hét múlva lesz.

- Tudom, de nem akarok a bál napján még díszíteni. Kezdjük el minél hamarabb - érvelt.

- Nekem mindegy. De ketten nem fogjuk tudni feldíszíteni azt a nagy csarnokot.

- Tudom - vigyorgott. - Már körbetelefonáltam mindenkit, és szívesen segítenek.

- Ki mindenkit? - kérdeztem.

- Csak néhány ismerős - mosolygott, én pedig rosszat sejtettem.

Hétfőn, azaz másnap, az egész délelőttöt Stephennel töltöttem. Segítettem neki bevásárolni, miközben rengeteget beszélgettünk, és nagyon örültem, hogy végre tudok vele egy kis időt tölteni. Délután, miután már a többiek is hazaértek, mind kimentünk a medencéhez. Megint vízi röpiztünk. Én Sammel és Yorkkal voltam, a másik csapatot pedig Sally, Jessica és Oliver alkotta. Dave, mivel még mindig fekvőbetegnek volt nyilvánítva, egy napozóágyról figyelt minket, és irányítottam a meccset. Az első mérkőzést mi, de a második kettőt Sally csapata nyerte, így kikaptunk. Játszottunk volna még tovább is, ha nem sötétedik be.

Kedden elég fáradtan ébredtem az éjszakába nyúló röplabdázás miatt, de nagyon boldog voltam. Nem tudnám pontosan megmondani miért, de úgy éreztem ez egy jó nap lesz. Felöltöztem és reggeli után a laptopommal és a díszlet terveivel kivonultam a kertbe. Leültem az árnyékban álló hintaágyra, és amíg a gép betöltött a terveket nézegettem. Úgy éreztem nagyon jó munkát végeztünk, és ha sikerül mindent úgy megcsinálni, mint ahogy a lapon áll, gyönyörű lesz a bálterem. Mikor a gépem végre betöltött, másfél hét után először néztem fel facebookra, de amit ott találtam, megdöbbentett...
 ________
Írói megj.: Szeretnék jóóó sok komit. ^^ Előre is köszi és puszi mindenkinek aki eddig követte, és ezután is követni fogja Lia történetét :D

9. rész

9. rész: Baleset és bál

Másnap a telefonom csörgésére ébredtem.

- Halló? - nyögtem félálomban.

- Figyel, Lia. Ne ijedj meg, de... - Sam hívott, és ez a mondat volt az, amikor megijedtem. - Dave kórházba került.

- Mi? - akadtam ki. - Még is mit csináltok hajnalban a kórházban? Mi történt?

- Lia... Nyolc óra van. Mindegy, amilyen hamar csak tudsz, gyere be a megyei kórházba - mondta.

- Oké, máris indulok - feleltem, és kapkodva felöltöztem.

Kirohantam a konyhába, felkaptam egy szendvicset, és a cipőmmel a kezembe rohantam tovább a buszmegállóba. El sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett Dave-vel, és már majdnem beleőrültem a várakozásba, mire végre megérkezett a busz. Felszálltam rá, és harminc perc utazás után le is szálltam. Átrohantam az úton - ahol majdnem elütött egy piros kisbusz - és berontottam a kórházba.

- Hol van David Wiliams?! - ordítottam a recepciósra, mire az rémülten kikereste, és közölte a kórterem számát.

Felszáguldottam a második emeletre, és benyitottam a 17-es terembe. Dave az ágyon feküdt, és egy széken Sam ült.

- Mi történt? - kérdeztem aggodalmasan, és leültem Dave ágya szélére.

- Motoros baleset - vigyorgott keserűen Dave. - Három törött borda meg néhány kisebb sérülés.

- Óh basszus... - szörnyülködtem. - Mikor engednek ki?

- Két nap múlva, de utána is feküdnöm kell - mondta.

- Apáék tudják? - kérdeztem.

- Igen - felelte Sam. - Pittnek muszáj egy konferencián részt vennie, de utána rögtön jön. Anya meg azt mondta, hogy lehetséges hogy benéz...

- És Sally? Oliver? York? Chris? - soroltam a neveket, akik eszembe jutottak. - És amúgy is, mi történt?

- Már nagyjából mindenki tudja, csak hát mivel nem rokonok, nem jöhetnek el suliból - válaszolta Sam. - És hogy mi történt, azt Dave tudja igazán.

- Az az igazság, hogy kicsit túl gyorsa mentem, - vette át a szót Dave. - és egy teherautót nem vettem észre, és becsúsztam alá. Az én hibám volt.

- Majd csak meggyógyulsz - mondtam, és megfogtam a kezét, mire ő bátorítóan megszorította.

Ekkor apa rontott be a szobába, és mivel így már túl sokan voltunk a kis kórteremben, Sammel leléptünk a büfébe.
- Nagyon aggódsz? - kérdeztem.
- Eléggé... Tudod, az ikrem, és olyan mintha kicsit nekem is balesetem lett volna...
- Megértem - mosolyogtam kedvesen. - De, hé, fel a fejjel! Dave már most is mosolyog, és pár napon belül kutya baja sem lesz.
- Remélem. És jó hogy itt vagy - mondta, és szorosan magához ölelt.
- Ugyan - mondtam miután elengedett. - Ez csak természetes.

A délelőttöt a kórházban töltöttük, és délben is csak kajáért ugrottunk ki. Kettő körül Sally és Oliver is beugrott, később pedig York és Chris is. Négy körül én is elbúcsúztam a többiektől, és Yorkkal hazaindultunk.
- Jól vagy? - kérdezte York, az elmúlt néhány napban nem tudom hanyadszorra.
- Igen, persze. Remélem Dave hamarosan felépül.
- Én is - bólintott.
Ezután felszálltunk a buszra, és egy fél órán belül otthon is voltunk. Mikor hazaértünk Miranda a nappaliban feküdt, és nézte a kedvenc brazil szappanoperáját. Amikor megláttam, szörnyen mérges lettem.

 - Te mégis mis a francot csinálsz itt?! - ordítottam, mire ő lustán és csodálkozva nézett fel rám. - A fiad a kórházban fekszik, törött csontokkal, az egész család bent van vele, és aggódik, te pedig csak itt fekszel! Nagyon jó anya vagy, mondhatom!

- Jaj, ne csináld már... - nyögte lomhán. - Elég nagy fiú már, tud magára vigyázni... És ha most nem haragszotok, nézném a filmet...

Ha York nem fog le, ott helyben neki estem volna. De kedves barátom ott volt, és felráncigált a szobámba.

- Ha megvered, semmit nem oldasz meg. Ez nem a te harcod - mondta, és leült mellém az ágyra.

- De annyira dühít az a nő - feleltem. - Legszívesebben én... én...

Nem bírtam tovább, elsírtam magam. Nem azért mert szomorú voltam, hanem azért mert dühös, szörnyen dühös. York magához ölelt, nem törődve azzal, hogy teljesen eláztatom a kedvenc pólóját. Pár perc pityergés után kicsit lenyugodtam.

- Kösz, hogy itt vagy nekem - motyogtam. - Alig egy hete ismerlek, mégis annyi mindent köszönhetek neked.

- Nem kell semmit - mosolygott kedvesen. - Ez a barátok dolga.

A délután hátralévő részét együtt töltöttük, és csak úgy elvoltunk. Este, vacsora közben a többiek is megérkeztek, mert vége lett a látogatási időnek.

- Hogy van Dave? - kérdeztem, mikor már mindenki leült hozzánk vacsorázni.

- Egész jól - felelte apa, miközben krumplit szedett magának.

- Holnapután kiengedik - tette hozzá Sally. - Ha nem lesz semmi probléma.

Csöndesen megvacsoráztunk, és utána én kikísértem Yorkot.

- Jó legyél - mondta, és megölelt.

- Az leszek - mosolyogtam, és bezártam utána az ajtót.

Késő este, mikor már majdnem elaludtam, egy SMS-em jött.

Nézz ki az ablakodon.

Csak ez állt benne, én pedig nem tudtam mire vélni, mégis felálltam, és kinyitottam az ablakom. Odalent az utcán Avery állt.

- Szia - mondta. - Zavarok?

- Dehogy - röhögtem. - Csak épp aludtam.

- Bocsi - nézett rám bűnbánóan. - Csak tudni akartam jól vagy-e.

- Mért ne lennék?

- Csak Dave miatt - vont vállat, és még az utcai lámpa fényében is nagyon helyesnek tűnt.

- Feljössz? - kérdeztem.

- Nem - felelte egyszerűen. - Csak látni akartalak. De most már megyek is. Szia, jó éjt.

Már épp ment volna el, mikor utána szóltam. Nem tudtam volna neki mit mondani, mégsem akartam, hogy elmenjen.

- Avery!

- Igen? - nézett vissza.

- Mindegy, semmi - bizonytalanodtam el, és becsuktam az ablakom.

Visszafeküdtem az ágyamba, és nem tudtam mire vélni Avery látogatását. Tényleg aggódik miattam? Még tényleg szeret? Nem bírtam ezen többet töprengeni, mert pár másodperc múlva elnyomott az álom. Másnap tíz körül ébredtem és pizsamában le is mentem reggelizni.

- Rég beszélgettünk - mosolygott Stephen.

- Ne haragudj - néztem bűnbánóan.

- Oh, semmi probléma. De hallom új udvarló van a láthatáron.

- York nem is az...

- Én nem rá gondoltam - vigyorgott, miközben egy gofrit csúsztatott a tányéromra. 

- Te honnan veszed az információidat? - képedem el. - De amúgy mindegy is, mert Lang sem az udvarlóm.

- Hát akkor kid?

- Csak egy barát - feleltem, és beleharaptam a csokis gofrimba, ő pedig olyan "aha, persze"-féle képen nézett rám.

Reggeli után úsztam egyet a medencében, aztán pedig a szobámban raktam rendet, ebéd után pedig benéztem a kórházba. Dave láthatóan jobban volt, és rengeteget viccelődött, még velem is, ami ritka dolog. Estefelé gyalog indultam haza, és néhány utcányira a házunktól, valaki utánam szólt.

- Lia!

- Igen? - fordultam vissza. - Ó szia Lang!

- Merre jársz mostanában? - tudakolta mosolyogva.
- A bátyám kórházba került, nála voltam.
- Óh, sajnálom - szégyellte el magát.
- Áh, dehogy - mosolyodtam el. - Nem tudhattad.
Ezután hazakísért, s míg ő továbbsétált, én pedig bementem a házba.

- Lia! - szólt apa. - Beszélhetnénk?
- Persze - mondtam, és bementünk a dolgozószobájába.
- Figyelj - kezdte, miután mindketten leültünk a kanapéra. - Tudom, hogy kicsit feldühített Miranda, hogy nem ment be a kórházba...
- Az nem kifejezés, hogy kicsit feldühített... - motyogtam.
- Szóval tudom, hogy ideges lettél, de ez még nem kellett volna, hogy okot adjon, hogy kiabálj vele.
- De hát Dave kórházban volt, és ő még csak nem is izgult érte... - háborogtam.
- Tudom, ezen én is meglepődtem, de nem a te dolgod, hogy ezzel foglalkozz.
- York is ezt mondta.
- Ezek szerint York nagyon okos és bölcs fiatalember, nem mellesleg igaza van - jelentette ki apa. - Hogy Miranda mennyi időt szán a fiaira, az az ő dolga. Akár helyesen dönt, akár nem, te nem bírálhatod őt. Oké?
- Oké - feleltem, mire apa megölelt.
- Tudom, hogy nehéz lehet neked, de próbáld megemészteni ezt a sok dolgot - mondta, majd elengedett. - A vitákat meg bízd a felnőttekre.
- Oké - mondtam, mire ő elmosolyodott.
- Menjünk, együnk valamit - mondta, és kimentünk a konyhába.


Két nap múlva, mikor már Dave is otthon volt, vagyis szombaton, apa lehívott minket a nappaliba, mert valami fontosat akart közölni. Miután mindenki lement, apa el is kezdte.
- Na, azért hívtam ide mindenkit, mert valami fontosat akarok mondani - kezdte. - Kicsit több, mint egy hónap múlva, Február 11-én lesz a Valentin napi bál.
- Hogy mi? - képedtem el, mert arra számítottam legkevésbé, hogy báloznom kell.
- Majd a többiek részletezik, most csak a lényeget mondom - mondta apa, majd folytattam. - Tehát a bált a környékbeli családok valamelyike rendezi, és most mi vagyunk soron. A bált a közeli sportcsarnokban fogjuk tartani. Itt egy lista, hogy kinek miben kell segítenie, mert azért szeretném, ha mindenki részt venne a szervezésben. Jó munkát mindenkinek! - mondta, azzal lelépett.
Miranda is elhagyta a szobát, mi pedig ott maradtunk.
- Mi ez a bálos akármi? - kérdeztem kétségbeesve.
- Nyugi, nem kell úgy megijedni - kuncogott Sam. - Amúgy ez csak a kertvárosi lakók marhasága, hogy mindenki menjen el a bálra, és ismerkedjen meg a többi lakóval. De általában csak kisgyerekek meg velünk egykorúak szoktak eljönni, mert az idősebbeket nem annyira izgatja ez az egész.
- Hááát... oké. És mit kell segíteni? - pillantottam a listára.
- Mi csináljuk a díszítést - közölte Sally, és továbbadta a papírt a fiúknak. - Gyere, kezdjük el tervezni! Jó buli lesz! - lelkesedett be teljesen, én pedig muszáj voltam vele tartani.
________
Írói megj.:Jöhetnek a komik! :D

8. rész

8. rész: Minden rendben...

- Úristen! - döbbentem rá. - Egyikőjükbe sem vagyok szerelmes.

Lang csak elnézően mosolygott.

- És idővel bele tudnék szeretni... mondjuk Yorkba? - kérdeztem reménykedve.

- Azt hiszem... Igen - mondta végül. - Bár nincs túl sok tapasztalatom ilyen téren.

- Hát mindegy - sóhajtottam. - Majd csak lesz valahogy.

- Egy verseny?

- Mi? - döbbentem le.

- Mondjuk addig a fáig!

- Hát jó - egyeztem bele nevetve. - Na de akkor háromra!

- 1...

- 2...

- 3... - ordítottuk egyszerre, és mindketten sprintelni kezdtünk a fa felé.

- Nyertem - sikítottam, mikor a fánál voltam.

- Biztos vagy benne? - kuncogott Lang, a fa törzsének támaszkodva.

- Ajj már - szontyolodtam el. - Csaló vagy!

- Mégis hogyan csalhattam volna? - nevetett fel újra.

- Nem tudom - vontam vállat. - De csaltál!

- Óh, igen, bevallom, csaltam - vigyorgott, és nem tudtam észrevenni az édes kis gödröcskéit.

- Na látod! - mosolyodtam el én is. - Mindegy, - mondtam, miközben elindultam. - azt biztos, hogy többet nem versenyzek veled. Legalábbis futásban.

- Rendben - jött utánam, és már egymás mellett sétáltunk. - És valami másban?

- Öhm... Mondjuk gumicukor-evésben - indítványoztam.

- Oké - nevetett Lang. - Kicsit furcsa vagy, tudod?

- Mert te nem... - forgattam a szemem.

- Én ezt egy szóval se mondtam - vágta rá mosolyogva.

Azt kell hogy mondjam, ez a délután volt életem egyik legszebb délutánja. Langgal nagyon jól éreztem magam, és reméltem, hogy találkozunk még.

Estefelé Langnak el kellett mennie, így hát én is hazaindultam. Mikor már a ház előtt voltam, akkor jutott eszembe, hogy még a telefonszámát, vagy a teljes nevét sem tudom Langnak, így gondoltam, holnap újra elmegyek a parkba, és megkeresem őt. Mikor beléptem a nappaliba Yorkot is ott találtam, na meg az ikreket és Sallyt is.

- Milyen volt a suli? - huppantam le Dave mellé a kanapéra.

- Jó... - motyogta Sally. - És milyen volt itthon, egyedül?

- Áh, nem itthon voltam és nem egyedül. Jut eszembe, Sally valamit most rögtön meg kell beszélnünk - jelentettem ki, és felráncigáltam őt a szobámba.

Ott mindent elmeséltem neki, Averyről és Langról is.
- Ez a Lang nagyon jó fejnek tűnik - jelentette ki. - Averyvel meg ne is foglalkozz.
- Szerintem meg beszélnem kéne vele. Legalább annyit, hogy barátok maradhassunk - húztam a szám.
- Hát te tudod - mondta Sally. - Aludj rá egyet, és akkor dönts.
- Oké - bólintottam.

Ezután lementünk vacsizni, és este Yorkkal a szobámba DVD-ztünk. Tíz körül ment el, és örültem hogy itt volt, de csak úgy mint egy barátnak. Miután lekísértem visszamentem a szobámba, lezuhanyoztam és ágyba bújtam. Néhány nap óta most először volt időm és energiám végiggondolni mindent, és reggel már kész tervvel ébredtem.

Úgy terveztem, hogy reggeli után lemegyek a könyvtárba, aztán hazajövök, megebédelek, elmegyek Avery elé a sulijához, beszélek vele, aztán pedig megkeresem Langot. Így is tettem, egy óra körül már a buszon voltam, és tíz perc múlva meg is érkeztem Avery sulija elé. A kapu előtt várakoztam, és egy húsz perc múlva meg is érkezett.
- Avery! - szóltam utána, mikor kilépett a kapun.
- Igen? Lia...? - lepődött meg.
- Szia - néztem rá. - Beszélhetnénk?
- Persze - mondta. - Hova menjünk?
- Csak sétáljunk - feleltem, ő pedig csak bólintott.
- Miért jöttél ide? - kérdezte tíz perc csöndben sétálás után.
- Csak meg akartam veled beszélni ezt az egészet - válaszoltam. - Nem kéne örökké haragban lennünk.
- Értem - felelte. - Nézd, én nagyon sajnálom, és tudom, már nincs több esélyem, nem is kérem, hogy bocsáss meg, de én is szeretném ha barátok maradnánk...
- Rendben - álltam meg, és felé fordultam. - Barátok.
- Barátok - bólintott, és szorosan magához ölelt.

Még utoljára magamba szippantottam az illatát, aztán elengedtük egymást. Én a buszmegállóba mentem, ő pedig tovább sétált. Kettő után pár perccel már a parkban sétáltam, mikor valaki utánam szólt.
- Lia? - szólt York.
- Szia - mosolyogtam, és megöleltem.
- Averyvel voltál? - kérdezte.
- Hát... igen. Megbeszéltük, hogy barátok maradunk - vontam vállat. - És te mi csináltál ma?
- Suliban voltam - nevette el magát.
Át akarta ölelni a vállam, de én kibújtam a karja alól. Ő egy kicsit furán nézett, aztán vállat vont, és zsebre dugta a kezét.
- Bocsi - motyogtam.
- Áh semmi baj - legyintett. - Elvégre nem én vagyok a pasid - vigyorgott.
- Nincs pasim - feleltem sértődötten.
- Akkor ő ki? - mutatott egy távoli, bámuló alak felé még mindig vigyorogva. - Mit tudom... Lang?
- Hali! - jött közelebb az említett. - Te biztos York vagy - mondta és kezet fogott Yorkkal.
- Aha - mondta vigyorogva. - Na én asszem' lelépek.
- Szia - néztem rá csúnyán, mire ő csak kacsintott, és elment.

- Mit csinálunk ma? - kérdezte Lang.
- Először is áruld el a teljes neved - kértem miközben elindultunk az ösvényen.
- Csak ha utána te is elmondod a tiédet.
- Oké - vontam vállat.
- Langham James Talks - közölte. - Te jössz.
- Cecilia Wiliams - mondtam.
- Szép neved van - jegyezte meg.
- Már mindent mondtak a nevemre, de ezt még soha - mosolyodtam el. - De amúgy köszi.
- Szeretnél fára mászni? - kérdezte hirtelen Lang.
- Hát... oké - vontam vállat.
- Na gyere - nyújtotta a kezét, és kézen fogva elindultunk egy nagy fa felé. Fürgén felszökkent az egyik alsó ágra, én viszont tanácstalanul álldogáltam odalent.
- Gyere már - lenyújtotta a kezét, és felhúzott maga mellé.
Így másztunk egyre följebb, és végül én értem fel elsőnek a fa legfelső, még biztonságos ágára.
- De szép itt - csodálkoztam, mert a kilátás tényleg gyönyörű volt.
Az egész parkot és még néhány környező házat is beláttam.
- Ez a park legmagasabb fája - mondta Lang, és leült mellém az ágra.
- De jó - álmélkodtam, de aztán hirtelen megcsúsztam, és ha Lang nem kapja el a derekam le is esem.
- Köszi - hebegtem és teljesen elpirultam.
- Ezt még tanulnod kell - kuncogott, és elengedte a derekam.

Szinte egész délután a fán ültünk, és beszélgettünk meg figyeltük az embereket. Estefelé Langnak megint mennie kellett és én megint egyedül indultam el. Miközben hazafelé sétáltam elgondolkodtam. Furcsa volt, hogy Lang olyan távolságtartó, és épp ezért kicsit jobban is érdeklődtem iránta, mint mások iránt. York pedig nagyon jó fej volt, ezt el kellett ismernem, és annak is örültem, hogy Averyvel minden rendben. Úgy éreztem, mostmár nem történhet velem semmi rossz.
________
Írói megj.: Várok jó sok komit. Hogy tetszik a rész? Ki a legszimpatikusabb York, Avery vagy Lang? :D

7. rész

7. rész: Langham a fán

Az egész délutánt és az éjszakát is átaludtam és másnap kipihenten ugyan, de kicsit letörten ébredtem. Megnéztem a telefonom ami szerint hét óra tizenhét perc volt. Épp öltözködtem, mikor csipogni kezdett a készülék, SMS-em jött, méghozzá Yorktól.

Ébren vagy már? Mit szólnál egy kora reggeli sétához? 

Ezen muszáj voltam elmosolyodni. Persze rögtön visszaírtam egy okét, mire York közölte, hogy öt perc és itt van. Kinéztem az ablakon és megállapítottam, hogy bizonyára hűvösebb van odakint mint tegnap volt, így hosszúnadrágot és pulcsit is vettem. A konyhában felfaltam jó néhány pirítóst és palacsintát, és kiballagtam a nappaliba.

- Hogy vagy? - kérdezte Sam, aki épp pizsamában nézte a Spongyabobot.

- Jól... De ez most komoly? - nevettem fel, de két másodpercen belül már én is ott kuporogtam a kanapén, és onnan figyeltem Spongyabob minden mozdulatát. Pár perc múlva csengettek.

- Sam, kinyitod? - motyogtam még mindig a TV-t bámulva.

- Nem.

- Majd én kinyitom - hallottam Dave hangját, aki bizonyára épp mostanában készült reggelizni. - Á szevasz York.

- Lia? - kérdezte York, aztán belépett a nappaliba. - Spongyabob! - lelkesedett be ő is, és odkuporodott mellém.

Így ültünk hárman még pontosan három percig, mikor is vége lett a résznek.

- Na, megyünk? - kérdezte York, kicsit még a mese hatása alatt állva.

- Ja, persze - kaptam a fejemhez, és így hát elindultunk.

- Amúgy, jól vagy? - kérdezte York, mikor már kiértünk az utcára.

- Egész jól. És te?

- Én is - mosolygott. - Mihez van kedved?

- Nem tudom. Csak sétáljunk.

- Oké - felelte York, és átölelte a vállam.

Így mentünk tovább. Békességben és nyugalomban. Már vagy egy órája sétálgattunk a környéken, mikor valaki utánunk ordított.
- Hé! - megfordultunk, és sajnos Avery volt az.
- Óh ne már - nyögtem, de York csak bátorítóan megszorította a kezem.
- Igen? - kérdeztem már Avery felé fordulva, mikor közelebb ért hozzánk.
- Mért vagy ezzel a bunkóval? Én vagyok a barátod, vagy nem? - háborodott fel, kicsit sem jogosan.
- Nem, Avery. Vége - közöltem vele.
- Te most szakítasz velem...? De Lia, én szerelek... és sajnálom... Én... - látszott hogy erre már nem tud mit mondani. Kétségbeesetten állt, és ha nem bántott volna meg annyira, lehet hogy megsajnálom.
- Sajnálom, Avery. Már adtam egy második esélyt, de te azt is elrontottad. Vége van - nyomatékosítottam még egyszer, aztán megfordultam, és magammal húztam Yorkot is.
- Kemény csaj vagy te - ölelte át a vállamat, mikor már befordultunk egy utcasarkon.
- Dehogy - legyintettem. - Csak nem bírom a köcsögöket.
Ezen York jót nevetett, én pedig csak keserűen mosolyogtam.


Dél körül értem haza, s mikor megérkeztem Sally egyből kikérdezett, hogy mi történt. Mivel a többiek (Sam, Dave és Oliver) is ott voltak, mindent hallottak, és egyhangúan kijelentették, hogy Avery egy (na jó nem írnám le milyen jelzőt használtak rá). Szóval vidáman megebédeltünk aztán Sam indítványozta, hogy menjünk és medencézzünk. A hűvös idő ellenére mindenki helyeselt, így hát gyors átöltözés után megrohamoztuk a vizet. Egy negyed óra múlva Jessica, Sam barátnője is befutott.
- Sziasztok! - köszönt. Hosszú fekete haját copfba kötötte, és kék szeme csak úgy ragyogott a napsütésben.
Én és Dave viszont nem vettük észre az újonnan érkezett Jessicát, és egymás kezét fogva, hatalmas bombát ugrottunk a vízbe, aminek az lett az eredmény, hogy Jessica csurom vizes lett.
- Óh, bocsi, nem láttalak - mentegetőztem, mikor kijöttem a vízből, Dave viszont csak jóízűen nevetett a vízben.
- Öhm... Semmi baj - dadogta zavartam, aztán lefeküdt egy napozóágyra, és megszárítkozott.
Mi közben őrült ugráslásba és fröcskölésbe kezdtünk a vízben. Sam kint maradt a drágalátos szerelmével, így csak Oliver, Sally, Dave és én voltunk a medencében.
- Legyen két csapat és vizi-röpizzünk - vetette fel az ötletet Sally.
- Oké - egyeztem bele. - Ki lesz velem?
- Majd én - röhögött Dave.
- Oké - vont vállat Oliver. - Kezdjük!
És elkezdtük. Persze hogy mi nyertünk 21.5-re. Ezen a délutánon Dave-vel nagyon sok időt töltöttem együtt, és sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Azt hiszem most már ő is elfogad úgy, ahogy vagyok.


Csak este mentünk be kajálni, Stephen nagy örömére, aki szorgosan és lelkesen sütött és főzött nekünk.
- Bah, holnaptól újra suli - eszmélt fel Sally két falat között.
- Csak nektek - nevettem, mire egy csomag szalvétát kaptam az arcomba. - Hé!
- Höh - röhögött Oliver.
- És mit fogsz egyedül csinálni itt? - tudakolta  Sam.
- Nem tom' - vontam vállat vigyorogva. - Csak elleszek valahogy. 


Vacsora után bevonultunk a nappaliba és DVD-ztünk. Megnéztünk a Madagaszkár 1-2. Gyermeklelkek vagyunk még. Tíz körül Oliver és Jessica leléptek, a fiúk pedig felvonultak a szobájukba videojátékozni.
- Nem alszol ma az én szobámba? - kérdezte Sally. - Csaphatunk egy csajos estét.
- Oké - vontam vállat, és mindketten felvonultunk Sally szobájába.
Egész éjszaka dumáltunk, ruhákat cserélgettünk és romantikus filmeket néztünk. Hajnali három körül aludtunk el, és én végre úgy éreztem minden rendben lesz.


Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki beront a szobába, és ordítozik valamit.
- Sally! Gyere már, elkésünk! - Sam volt az, én pedig mosolyogva a másik oldalamra fordultam, mert nekem nem kellett iskolába mennem.
- Jó... - nyögte barátnőm, egy puszit nyomott a fejemre, majd mindketten elhagyták a szobát.
Később, olyan tíz körül megint felébredten, de most csak úgy magamtól. Nagyot ásítottam és nyújtóztam, aztán átmentem a saját szobámba, és felöltöztem. Álmosan baktattam le a konyhába, és megettem mindent amit csak Stephen elém rakott.


Egész délelőtt apának segítettem, meg olvastam. Délben megebédeltünk, aztán én elindultam sétálni. Bementem a közeli parkba, és ott sétáltam tovább. Hirtelen ismerős hangokra lettem figyelmes, így bebújtam egy facsoport mögé, és onnan figyeltem a beszélgetőket.
- Szakított velem, amiatt a szemét York miatt - mondta Avery néhány haverjának.
- Hé, fel a fejjel - felelte az egyik barna srác. - Biztos kibékültök.
- Nem hiszem... Már egyszer elrontottam előtte - legyintett lemondóan Avery. - És most megint...
- Nem tudom, hogy tudott valaki egy ilyen sármos kis pasit kidobni - bújt hozzá egy festett szőke lány, de Avery eltolta magától.
- Asszem' én most haza megyek - mondta. - Sziasztok.


Én gyorsan elindultam a park belseje felé, és bekanyarodtam az első lehetséges elágazásnál. Végiggondoltam a hallottakat, és valami miatt nagyon megsajnáltam Averyt.
- Már vége! Kétszer is elrontotta! - emlékeztettem magam.
- Ki rontotta el? - hallottam egy hangot a fa tetejéről, ami alatt megálltam.
Egy srác ugrott le a lombok közül. Vöröses barna haja volt és zöld szeme.
- Öhm... Csak egy fiú... - feleltem zavartan.
- Bocs, ha megijesztettelek - mosolygott kedvesen az ismeretlen. - Amúgy Langham vagyok, de hívj csak Langnak. Amúgy nem rég költöztünk a környékre.
- Én Lia vagyok. És én csak a telet töltöm itt.
- Hát ez kár - mondta Lang. - De nincs kedved egy fagyihoz?
- Végül is de, úgy sincs mit csinálom - vontam vállat.


Így hát elindultunk a parkban, míg találtunk egy fagyi árust. Lang vett nekem és magának is fagyit, majd továbbsétáltunk.
- És hogy tetszik Kalifornia? - kérdezte.
- Hát... Mielőtt idejöttem voltak előítéleteim Amerikával kapcsolatban, de nem is olyan rossz hely. Csak hiányzik például, hogy télen essen a hó - vontam vállat.
- Én még sose láttam igazi havat - vallotta be Lang.
- Tényleg? - csodálkoztam. - Akkor egyszer mindenképp el kell jönnöd hozzánk. Nálunk minden télen van hó.
- De szép is lehet... - ábrándozott, én pedig elmosolyodtam. - Amúgy mitől voltál úgy letörve, mikor megzavartalak?
- Áh, bonyolult...
- Szívesen meghallgatom - mosolygott kedvesen, én pedig nem tudtam ellenállni a cuki gödröcskéinek. 
- Na jó... - sóhajtottam, és elmondtam neki mindent.
Azt, hogy Avery az elején milyen kedves volt, de aztán hogy megváltozott. Elmondtam, hogy York milyen kedves és jó fej és vele mindig jól érzem magam.
- És szerelmes vagy valamelyikükbe? - kérdezte Lang, miután mindent elmeséltem neki.
De nem tudtam felelni. Még sosem voltam szerelmes, és úgy éreztem most sem vagyok. Se Averybe, se Yorkba.
- Azt hiszem, nem - válaszoltam végül, mert ez volt az igazság.
________
Írói megj.: Hali! Hát mit gondoltok? :D Tetszik a fejezet? És hogy tetszik az álmodozó-kedves Lang? :D

6. rész

6. rész: Ez az év is jól kezdődik...

Egy héttel Karácsony után Sally, Oliver, Avery és én a szobámban ültünk, és a szilveszteri bulit tervezgettük. Pontosabban Sally tervezgetett, mi pedig csak álmosan pislogtunk. Az elmúlt hét életem legboldogabb hete volt. Averyvel szinte minden nap találkoztunk és egyre jobban összemelegedtünk. Ja, és hivatalosan is járunk. Szóval a szobámban ültünk, és azon tanakodtunk, hogy Oliverék vagy Sallyiék nyaralójába szilveszterezzünk.

- Menjünk Sallyékhez - vont vállat Avery. - Ahhoz közelebb van a part, és akkor szilveszterezhetünk a tengernél.

- De Oliveréknek sokkal nagyobb a házuk - érvelt Sally.

- De mint mondtam, a víznél szilveszterezünk - forgatta a szemét Avery.

- És ha esik? - kérdeztem.

- Akkor viszünk sátrat - röhögött Oliver.

Azonban nem volt ideje senkinek ellenérvelni, mert Sam és Dave rontottak be.

- A MI nyaralónkban szilveszterezünk! -oldották meg a problémát két másodperc alatt.

- Komolyan? - pattantam fel.

- Igen! - ordított vissza Sam, és megpörgetett a levegőben.

- Hé, várj már! Kik jönnek? - kérdezte Sally.

- Itt a lista - dobta oda neki Dave a hosszú listát, amin a következő nevek álltak:

Lia, Sally, Jessica, Kitty, Muffy, Gina, Hilda, Ingrid, July, Christie, Hanna, Lisa, Sam, Dave, Avery, Oliver, Urban, Peter, Claus, Chris, Tommy, Kevin, John, York

- Ez nem is sok - mondtam, miután én is megnéztem a listát.

- Nem - vont vállat Sam. - De úgy szóltunk mindenkinek, hogy azt hoznak akit akarnak.

- Úúú - húztam a számat, a többiek pedig csak vigyorogtak.
A nap hátralevő részében Oliver leszervezte a dj-t, Avery parti-sátra rendelt, az ikrek fel-alá rohangáltak és telefonálgattak, mi pedig Sallyvel azon tanakodtunk, mit vegyünk fel. Na jó, megint csak inkább Sally, mert én a szőnyegén ültem, és mindenre amit felém mutatott azt mondtam, hogy "Ez jó lesz".

- Ne csináld már! Használhatatlan vagy! - nyafogott a szőkeség.
- Hé, kikérem magamnak! Amúgy meg most mit izgulsz ennyire? Oliver már szakadt melegítőben is látott, nem hiszem, hogy kiszeretne belőled, ha szarul néznél ki - vonogattam a vállam.

- Nem neki öltözök, hanem magamnak! Magamnak akarok tetszeni! - kontrázott Sally.

- Áh, vagy úgy. Akkor mért én döntsek? - röhögtem fel, mire ő a képembe vágta azt, ami épp nála volt, vagyis egy fehér pólót.

- Ez tök jó! - ugrándoztam miután jobban megszemléltem a pólót. Egy hatalmas "New Year" felirat volt rajta, édességekből kirakva. - Kölcsön adod?

- Akár örökbe is - legyintette Sally. - Utálom azt a pólót, nekem hülyén áll.

- Köszi! - öleltem meg boldogan.

- De! Most már akkor segíts nekem is! - követelte, én pedig boldogan szálltam be a válogatásba.

Ebéd után fogtuk a cuccainkat, mi beszálltunk Avery kocsijába, Dave a motorjára, és elindultunk a nyaralónk felé.

- Apa hogy engedte meg? - fordultam hátra Samhez az anyósülésről.

- Áh, simán! Csak azt mondta, hogy ne tegyük teljesen tönkre a házat - vigyorgott.

- Ezt nem garantálom - röhögött Oliver és összepacsizott Sammel.

Egy bő fél óra múlva el is értünk Oxnard Shores-ra, ahol a nyaralónk volt. A hatalmas ház gyönyörű volt. Pálmafák nőttek mindenfelé a tengerparton, és nem csak a mi nyaralónk állt ott. Mindenfelé emberek rohangáltak fürdőruhában vagy épp vacsoráztak.

- Hé Lia! Jössz már? - zökkentett ki az álmélkodásból Dave.

- Aha - motyogtam.

A ház belülről is meseszép volt.

- Csináljunk helyet - indítványozta Sam, és így is lett.

Elpakoltunk minden törékeny dolgot, és a cuccainkkal együtt elzártuk az egyik hálószobába. A nappaliban mindent bútort a falhoz toltunk, a konyhában pedig lepakoltuk a kajákat és az innivalókat.

- Akkor grillezünk? - vigyorgott Oliver.

- Igen! - kiáltottam vidáman.

- Jó, de tud valaki sütni? - aggodalmaskodott Sam.

- Nem lehet olyan nehéz - vihogott Avery, s miután egy gyors puszit nyomott a fejemre, elindult Dave-vel megkeresni a grillsütőt.

Egy óra múlva már javában sült a hús, és befutottak az első vendégek is, Gina, Hilda, York és még vagy tíz másik ember. Mivel én már át voltam öltözve a "partiszerkómba" megmutattam nekik, hogy hova pakolhatnak le, és hogy mit hol találnak. Ezután sorban megérkezett mindenki a listáról, és mindenki hozott magával legalább öt embert. Így hát nyolc körül teljes volt a létszám. Oliver beindította a zenét, és elkezdődött a buli. Sokan táncoltak a parton, vagy úsztak a vízben, és mikor az emberek a környékről látták, hogy buli van, sokan kijöttek a nyaralóikból is és csatlakoztak hozzánk. Én sosem voltam valami nagy "partiarc" és most sem állt szándékomban inni, vagy "partizni". Így hát leültem egy padra a parton, és onnan néztem a szórakozó embereket.

- Helló szépség - huppant le mellém egy enyhén részeg srác, asszem' York. Világosszőke haja volt, és fekete szeme.

- Szia - feleltem hidegen.

- Na... Mitől vagy olyan morci? - nézett rám aranyosan. - Inkább igyál - mondta, és a kezembe nyomott egy poharat, amiben valami beazonosíthatatlan ital volt.

- Kösz nem - nevettem el magam, mert annyira komolyan gondolta ezt az egészet, és mégis mosolygott.

- Hé, amúgy te jársz azzal az Averyvel, nem? - kérdezte, és már nem is tűnt annyira részegnek. Inkább csak szomorúnak.

- Igen, miért? 

- Csak kérdeztem, hogy beazonosíthassalak - mosolygott.

- És neked ki a barátnőd? - tudakoltam.

- Már senki - hajtotta le a fejét szomorúan.

- Óh... Sajnálom - tettem a kezem a vállára, amitől kicsit összerezzent, de aztán megfogta a kezem, és összekulcsolta az ujjainkat. Én először el akartam húzódni tőle, de nagyon megsajnáltam, így hát úgy maradtunk.
- És... Ki volt a barátnőd? - kérdeztem.
- Jessica. Jessica Thomson - felelte, én pedig nagyon meglepődtem. - Ja, tényleg, az, aki most a bátyáddal kavar.
- Uh... Sajnálom - ismételtem magam, mire ő elmosolyodott.
- Nem kell - legyintett. - Nincs kedved úszni?
- Végülis de - feleltem, és levettem a pólóm meg a sortom, ami alatt a fürdőruhám volt.

York is lekapta a pólóját, és berohantunk a vízbe. Mikor már majdnem a víznél voltunk, hirtelen megbotlottam, és ha York nem kap el, elvágódom.
- Kösz - hebegtem. Az arca nagyon közel volt az enyémhez, és az övé egyre közelített hozzám, de én eltoltam magamtól. - Öhm... akkor fürdünk?
- Aha - felelte York és újra a víz felé kezdett futni.
Egyszerre csobbantunk be, és kezdtünk úszni a vízben. Nem úsztunk be nagyon, csak addig amíg még leért a lábunk.
- Jól úszol - mondta York.
Egymással szemben álltunk a mellig érő vízben, és egymást néztük.
- Kösz, te is - mosolyodtam el.
Körülöttünk már csak nagyon kevesen voltak a vízben, a legtöbben már a parton kajáltak vagy táncoltak.

Sokáig voltunk még a bent, és csak beszélgettünk. Rengeteget nevettünk, és fröcsköltük egymást. Egy idő után viszont eléggé fázni kezdtünk, és csatlakoztunk a parton és a házban szórakozó emberekhez. A zene üvöltött és mindenhol sült hús és piaszag terjengett. York kettőnkre terítette a törölközőjét és miután megszáradtunk fel is öltöztünk, majd beálltunk a kajás sorba.
- Cicám! - ordított rám Avery, és közelebb jött.
- Öhm szia... - köszöntem zavartan, és Averyt fürkésztem. Piaszag áradt belőle, és miután a szemembe nézett az a reményem is szertefoszlott, hogy csak leöntötték valamivel. Megint részeg volt.
- Gyere csókolj meg - mondta, és erőszakosan megcsókolt, én pedig eltoltam magamtól.
- Avery, részeg vagy - kezdtem könyörögni. - Kérlek menj, és józanodj ki.
- Ugyan, nem vagyok részeg - ellenkezett. - Mindjárt éjfél van! Gyere, vedd le ezt a pólót, olyan csinos vagy, ne takargasd magad!
- Avery! - kérleltem, de másra már nem volt időm, mert York lépett oda.
- Avery, menj el - utasította higgadtan, és engem hátrébb tolt.
- Jaj, ki vagy te itt? TE húzzál a csajomtól! - ordította Avery.
A zene leállt, és mindenki felénk fordult.
- Nem mondom még egyszer - válaszolta York, de Avery rávetette magát.
- Ne! - sikítottam. -Valaki!
Sam, Oliver és Dave rögtön ott termett, és szétszedték a két fiút.
- Sam, haza tudnád vinni Averyt? - kérleltem bátyámat, aki csak bólintott, és beráncigálta Averyt a kocsijába.
- A bunyónak vége, mindenki partizzon tovább! - ordította Oliver, mire a tömeg vonakodva ugyan, de folytatta addigi tevékenységét.
- York, jól vagy? - rohantam oda a már földön fekvő sráchoz.
- Avery többet kapott - köpött a földre, és tényleg úgy tűnt szinte semmi baja sincs.
Megúszta néhány horzsolással.
- Na gyere - mondtam és felállítottam.

Kerestünk egy távolabbi partszakaszt, és leültünk, hogy onnan nézzük a vizet. Hirtelen nagy kiabálást hallottunk, és tűzijátékok robbantak fel az égen.
- Boldog új évet - mosolyogtam keserűen.
- Neked is - felelte York, és átölelt.
Így ültünk tovább, és néztük az ünneplő és ölelkező tömeget, aztán lassan mindkettőnket elnyomta az álom.

Másnap, -  vagyis aznap - York karjaiban ébredtem, aki álmosan mosolygott rám.
- Jó reggelt - mondta.
- Szia. Mondd, hogy csak álmodtam - kérleltem miközben felültem.
- Sajnos nem. Úgy tűnik, te is szingli lettél - ült fel ő is, én meg csak grimaszoltam.
- Avery egy köcsög - törődtem bele, és valahogy nagyon nem érdekelt mi van vele. - De tényleg.
- Lia! - ordított valaki, vagyis Sam. - Már mindenhol kerestünk! Ja, és boldog új évet!
Felállított és jól megölelt.
- Neked is, haver - fogott kezet Yorkkal, aki már szintén állt.
- Nagyon jó évnek ígérkezik - mondtam keserűen, a fiúk pedig elnézően mosolyogtak.
- Nyugi, Averyt hazavittem, és közöltem vele, hogy soha többé nem akarom a közeledben látni - közölte lazán Sam, és mind elindultunk vissza a nyaralóhoz.

- Köszi - néztem rá hálásan.
- Sima ügy - legyintett.

Lassan visszaértünk a házhoz, ahol csodák csodájára tisztaság és rend volt.
- Takarítottatok? - csodálkoztam.
- Aha, amíg ti aludtatok, Csipkerózsika - felelte Sam, mire én az órámra néztem.
11:23, hoppá? Beérve a nappaliba ott találtuk Olivert, Sallyt, Davet és még két számomra ismeretlen embert. Sally egyből ölelgetni kezdett, és mindenképp tudni akarta, hogy jól vagyok-e.
- Igen, persze - feleltem. - Hála Yorknak.
- Ugyan már - legyintett az említett, de én csak vállat vontam.
- Amúgy ők itt Chris - mutatott Dave a magas, szőke, kék szemű srácra - És Muffy - mutatott a lányra is,  akinek fekete haja és zöldeskék szeme volt.
- Hali - motyogtam. - Lia vagyok.
- Hah - sóhajtott Oliver. - Avery megint elcseszte, mi?
- Eléggé - vontam vállat, és lehuppantam a kanapéra. - Amúgy nincs valami kajátok? Éhen halok.
- Ha valaki eljön velem, akkor hozunk kaját - indítványozta Chris, és Dave-vel, Sammel meg Muffyval leléptek.
Oliver és Sally is motyogtam valami "kimegyünk sétálni" félét, és ők is kimentek a nappaliból.

York pedig leült mellém, és így ültünk csöndben.
- Ez az Avery amúgy mindig ilyen...?
- Csak ha iszik - válaszoltam.
- És sokszor iszik? - mosolygott York.
- Hát... fogjuk rá - vontam vállat. - De most már mindegy. Szakítok vele.
- És ezt ő is tudja?
- Szerintem leesett neki - néztem rá Yorkra. - De amúgy sem érdekel.
- Akkor jó - kuncogott.
- Szeirnted ez vicces?
- Visszagondolva kicsit az - felelte. És igaza volt. Tényleg kicsit vicces ez az egész, de csak nagyon kicsit.
- Amúgy köszi, hogy megmentettél a részeg barátomtól - mosolyogtam rá, és a vállára hajtottam a fejem.
- Áh, nincs mit. Tudod hős lovagi kötelességem volt.
- Mióta vagy te hős lovag? - néztem rá.
- Tegnap estétől - nevetett fel, és én is vele nevettem.

Egy negyed óra múlva Samék visszatértek egy csomó gyors kajával megrakodva. Miután meg-reggeli-ebédeltünk lassan összeszedtük a cuccainkat, és kimentünk a házból.
- York, jössz velünk? - kérdezte Chris.
- Persze, egy pillanat - felelte a kérdezett, és odalépett hozzám. - Elkérhetem a számod?
- Persze - feleltem, és beírtam a telefonjába a sajátomat, míg ő beírta az övét az enyémbe.
- Hát akkor majd beszélünk - mondta York, aztán gyorsan megölelt, és már ment is Chris autója felé.

Én is beültem Sam kocsijába, és megvártam míg mindenki így tesz. Egész úton csöndben néztem ki az ablakon, és gondolkodtam. Eszembe jutott Avery, és úgy éreztem megint átvert. Akkor a parkban azt mondta, hogy nem fordul elő többet, és az elmúlt héten úgy éreztem tényleg szeret. Tényleg csak átvert? És ott volt York. Aki kedves volt, és figyelmes, nem mellesleg pedig megmentett Averytől. Micsoda helyzet... Magyarországon ehhez képest dögunalom volt az életem.

Több időm nem volt gondolkodni, mert megállt az autó, és mindenki kiszállt. A nappaliban apa és Miranda épp tévéztek mikor beléptünk.
- Sziasztok - köszönt apa. - Na, jó buli volt?
- Eseménydús... - motyogta Dave.
- Szerintem még sokáig emlegetni fogjuk... - tettem hozzá keserűen.
- Ezt mind szép és jó, de nézném a filmet, úgyhogy majd máskor vagy máshol megbeszélitek. Köszi - nézett ránk, vagyis inkább rám, Miranda, így nem volt mit tennünk, kivonultunk a nappaliból.
- És most? - kérdezte Dave.
- Én felmegyek és lefekszem meg lezuhanyzom - közöltem, és már mentem is föl a szobámba.
Mielőtt becsuktam az ajtómat még hallottam, hogy lent a többiek azon tanakodnak, hogy fagyizni vagy medencézni menjenek.

Mikor levetkőztem a zuhanyzáshoz észrevettem, hogy nincs meg a csillagos nyakláncom.
- Már úgy sincs jelentősége... - suttogtam. - Már nem számít...
________

Írói megj.: Itt a Szilveszter. :) Lehet, hogy túl eseménydúsra sikerült, de majd ti eldöntitek tetszik-e. :D

5. rész

5. rész: Karácsony. Karácsony?

Másnap reggel nagyon boldogan ébredtem. Vigyorogva zuhanyoztam, öltöztem és raktam rendet a szobámban. Épp ki akartam lépni az ajtón, mikor megakadt a szemem a naptáron, és majdnem szívrohamot kaptam. A naptár a következő dátumot mutatta: December 24. Miután felfogtam a dátum jelentőségét, őrült kapkodásba kezdtem. Felkaptam a táskámat, beledobáltam egy esernyőt, a pénztárcámat, a kulcsaimat és az irataimat. Feltéptem az ajtót, és már rohantam is volna le reggelizni, mikor belebotlottam egy nagy fehér... izébe.

- Jaj, jó reggelt Lia - köszöntött Sam. - Hát nem csodás? Műhó!

Azzal egy jó nagy adagot szórt rám.

- Ez csodás, de most rohanok! - intettem egyet és folytattam sietős utamat a konyha felé.

Felkaptam egy pirítóst és kirohantam a házból, de majdnem megvakultam, olyan szikrázóan sütött a nap. Ekkor esett le, hogy eddig valószínűleg az időjárás miatt nem tűnt fel, hogy karácsony van, vagyis lesz. Pár perc séta után el is értem egy hatalmas bevásárlóközpontot, és magamban hálát adtam az égnek, hogy ránéztem reggel a naptárra.

Egy egész délelőtt és egy fél délután nézelődés és vásárlás után, száz szatyorral megrakodva, éhesen értem haza. Felsunnyogtam a szobámba, ami nem is volt túl nehéz, mert a fiúk még mindig a házat díszítették, apáék a kertben sütkéreztek, Stephen pedig már javában sütött-főzött. A szobámba felérve rendszereztem a vásárolt ajándékokat.

Apa: irattartók, és egy "The Boss" felirítú bögre

Sam: új pólók, és egy hajzseléző szett
Dave: motorpolírozó szett (az autósboltos pasi azt mondta, hogy a nők 90% ilyet vesz a motorral rendelkező férfi családtagjának, gondoltam akkor jó)

Sally: pipere cuccok, és egy romantikus regény

Stephen: új grillkészlet

Miranda: (ez a személyes kedvencem) egy tükör

Avery: (az ő ajándékán gondolkoztam a legtöbbet, de végül megtaláltam a tökéleteset) egy Nirvana válogatás DVD és egy Nirvana póló (az előző beszélgetésünk során említette, hogy rajong a Nirvánáért)

Miután mindezt szépen becsomagoltam és felcímkéztem, és persze szereztem magamnak némi kaját, kimentem a ház elé, ahol épp díszítettek a bátyáim.

- Mizu? - léptem oda hozzájuk.

- Dobjátok már ide a piros égőt! - kiáltott le Dave a létráról.

Én Sammal kikerestem egy hatalmas dobozból a piros égősort, és feladtuk Davenek.

- És mit kapok tőled karácsonyra? - tudakolta Sam.

- Tőle semmit, az ajándékot a Mikulás hozza, nem? - néztem rá pimaszul.

- De - szontyolodott el.

- Majd meglátod - kuncogtam mellette, de ebben a pillanatban Dave hatalmas puffanással lerepült a létráról.

Szerencsére csak egy kupac puha műhóra esett, és semmi baja nem lett, de azért kicsit mérges volt mikor jól kiröhögtük szegényt.

Így telt a délután. És este az ünnepi lakoma után, - amit a ház előtt költöttünk el, hogy gyönyörködhessünk a feldíszített házban - mindenki nyugovóra tért. A terven az volt, hogy éjszaka titokban kicsempészem az ajándékokat, de bealudtam, és arra ébredtem, hogy valaki ugrál az ágyamon.

- Lia! Lia! Ébredj már! Karácsony vagy! - Sally volt az, de az ajtóban Sam röhögött kárörvendően. 

- Bah - nyögtem a párnámba, de unokanővérem kíméletlenül kiráncigált az ágyamból, le a nappaliba, ahol a család többi része már vidáman bontogatta az ajándékokat.

- Köszönöm Lia, ez nagyon szép! - mutatta fel apa a bögréjét.

- Öhm nincs mit, de... - ekkor Stephennel összetalálkozott a tekintetünk, és ő rámkacsintott.

- Gyere, bontsd ki te is a tiéidet! - invitált Sally, aki miután megnézte az ajándékát tőlem, húsz percig ugrált a nyakamban.

Szerencsére mindenki örült az ajándékoknak amit tőlem kaptak, na jó kivéve Mirandát, de szerintem nagyon vicces volt az ajándékom. Én is szuper ajándékokat kaptam. Néhány új ruhát és könyvet, piperecuccokat, egy plüssmackót (Sam ajándéka, ki másé) és néhány CD-t. Igazán örültem az ajándékoknak, és rögtön fel is vittem őket a szobámba. Ha már ott voltam le is zuhanyoztam és átöltöztem. Épp ki akartam menni a szobámból, mikor el kezdett csörögni a telefonom.

- Igen? - szólta bele.

- Mit csinálsz ma öt körül?

- Nem tudom, miért?

- Mert szeretnék veled találkozni - felelte Avery.

- Oké. Hol?

- Felveszlek - ezzel le is tette.

A nap hátralévő része nagyon jól telt, és Stephen is ki tett magáért. Iszonyatosan finomakat főzött, és megint úgy éreztem, legalább negyven kilóval több vagyok. Délután négy fele el kezdtem készülődni. Felvettem egy hosszúnadrágot, egy tornacipőt és egyet az új pólóim közül. Lementem a nappaliba, ahol Sam, Dave és Sally épp valamin röhögött.

- Hellóka - köszöntem és lehuppantam egy fotelba.

- Hova hova? - tudakolta Sam vidáman.

- Csak találkozok valakivel - mosolyogtam vissza.

- Avery? - nézett kérdőn Dave, én pedig csak bólintottam.

 Több csevejre már nem is maradt idő, mert csöngettek. Ki akartam nyitni az ajtót, de Sam megelőzött, és ő invitálta be Averyt. Néhány kellemetlen, de Samnek annál viccesebb perc után el is indultunk.

- Hova megyünk? - tudakoltam.

- Titok - mosolygott Avery.

Körülbelül fél órás út után, elértünk egy nagy sziklához, amin egy keskeny, egyirányú autóút vezetett fel. Avery nem gondolkodott, felhajtotta a szikla tetejére, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a tengerre.

- Ez meseszép - álmélkodtam, és Averyvel felültünk a motorháztetőre.

- Óh - jutott eszembe, és előhalásztam az ajándékát. - Boldog karácsonyt! Nem túl nagy ajándék, de remélem örülsz majd neki...

Mikor kibontotta, tökre meghatódott.

- Ez nagyon király - jelentette ki és át is vette az új pólóját. - Ez pedig az én ajándékom, neked.

Ezzel átadott egy hosszúkás dobozt, én kinyitottam és elállt a lélegzetem.

- Ez gyönyörű...

A dobozban egy arany nyaklánc volt, rajta egy csillag alakú medállal, amibe a következő volt apró betűkkel belevésve: Nézz az égre, a legszebb fényre, láss egy álmot, harcolj érte.

- Köszönöm - teljesen elérzékenyültem. Még soha senkitől nem kaptam ékszert, és ez nagyon sokat jelentett nekem.

- Felveszed?

- Persze - megfordultam, ő pedig összekapcsolta a láncot a nyakamnál.

- Nagyon jól áll - jegyezte meg nevetve, én pedig csak a vállára hajtottam a fejem, ő pedig átölelte a derekamat.

Így ültünk szinte egész este, és közben beszélgettünk. Ezen az estén úgy éreztem, közelebb kerültünk egymáshoz. Megnéztük a naplementét, ami szintén csodálatosan szép volt. Aztán beültünk a kocsiba, és Avery hazavitt. A ház előtt megállt, én éppen ki akartam nyitni az ajtót mikor utánam szólt.

- Igen? - fordultam vissza.

- Nagyon jól éreztem magam - mondta.

- Én is - mosolyogtam rá.

Erre már nem mondott semmit, hanem közelebb hajolt, és megcsókolt. Ezer lepke röppent fel a gyomromba, és egyszerre voltam boldog és izgatott. Miután a csók véget ért, mindketten elmosolyodtunk.

- Akkor szia - mondtam és tényleg kiszálltam.

Vigyorogva mentem be a házba, ahol Sally - miután mindenről beszámoltam neki -, boldogan ölelgetni kezdett. Megvacsoráztunk, és én meg Sally hajnalig a szobámba ültünk, és az este minden egyes pontját jól kibeszéltük.
________

Írói megj.: Hát itt az új rész. Elég nyugis lett, remélem nem baj. :D De a következő fejezet garantáltan tartogat majd izgalmakat. :D Ja és jöhetnek komik ^^