12. rész

12. rész: A bál

Másnap délelőtt izgatottan ébredtem. Nem feltétlenül a bál miatt aggódtam, csak úgy jól esett egy kis pezsgés. Pizsamában vánszorogtam le reggelizni az étkezőbe, ahol Sally szorongva próbált legyűrni egy pirítóst.

- Nyugi már - kuncogtam, miközben leültem mellé, és magam elé vettem egy tányér müzlit, és felöntöttem tejjel.

- Ajj, de nagyon izgulok. Mi lesz ha nem tetszik az embereknek a díszítés? És ha majd mindenki arról beszél, hogy teljesen elrontottuk és...? - nem tudta befejezni, mert a szavába vágtam.

- Nyugalom - mondtam. - Minden tökéletes lesz. Megígérem.

- És ha...?

- Nincs semmi ha vagy de! Minden csodálatos lesz! Ez a te éjszakád - mosolyogtam rá bátorítóan, mire ő csak kedvesen visszamosolygott.

Amúgy egész nap mindenki meg volt őrülve. Miranda áthívta a fodrászát, hogy tökéletesen nézzen ki, Sam nem találta az új (!) nyakkendőjét, amit együtt (!!!) vettünk, Stephen pedig idegesen rohangált fel s alá. Délben megebédeltünk, aztán folytatódott minden az elejéről. Ebéd után átvittük a kajákat, és innivalókat a sportcsarnokba, és még utoljára ellenőriztük a díszletet. Ezt jól tettük, mer éjszaka leengedett egy drapéria, és azt vissza kellett erősíteni, és a biztonság kedvéért mindegyiket leellenőriztük. Ezután hazamentünk és Sally egyből készülődni kezdett. Én először is Dave-vel játszottam néhány menet videojátékot aztán megvacsoráztam, és csak hét körül mentem el zuhanyozni, aztán felvettem a ruhámat, cipőmet és bepakoltam a táskámba. Így mentem le a lépcsőn, aminek az aljában már York várt rám.

- Gyönyörű vagy - suttogta miközben megölelt.

- Te sem panaszkodhatsz - kuncogtam a rózsaszín pingvinekkel díszített nyakkendőjére pillantva.

- A nyakkendőmre vagyok a legbüszkébb - közölte, és ki is húzta magát.

Ezután kimentünk a kocsihoz, ahol már Sally és Oliver várt ránk. Hirtelen apa rontott ki a házból.

- Gyerünk mindenki, álljatok egymás mellé, muszáj egy képet csinálnunk! - mondta izgatottan, és csinált rólunk vagy száz darab képet.

Miután ezzel megvoltunk beszálltunk Oliver kocsijába és elindultunk. Mivel a fényképezéssel eltelt az idő, csak nyolc után értünk oda, mikor már majdnem mindenki ott volt.

Sally és Oliver mentek elől, utánuk pedig mi. A terem egyszerűen gyönyörű volt, és a zenekar épp hangolt. Balra nézve megpillantottam Averyt a parkban látott szőke lánnyal, unottan ácsorogni. Közvetlenül a színpad előtt néhány kisiskolás ugrált, kicsit távolabb, a terem sarkában pár középkorú - gondolom a gyerekek szülei - beszélgetett. A terem többi része viszont tele volt környékbeli, velünk egykorúval, akik táncoltak, ettek vagy ittak.

Egyszer csak apa lépett a színpadra.

- Köszöntök mindenkit az idei Valentin bálon! - kezdte. - Pitt Wiliams vagyok, és az én családom szervezte ez évben a mulatságot! Ezennel jó szórakozást kívánok mindenkinek!

Ezzel le is ment a színpadról, és Mirandával elhagyták a termet.

- Mi is köszöntünk mindenkit!- szólalt meg egy fiatal srác a színpadon, a zenekar énekese. - Mi vagyunk a Happy Spring zenekar, és ma este mi szolgáltatjuk az élőzenét!

Erre mindenki tapsolni kezdett.

- Remélem jól érzitek majd magatok - folytatta. - Néhány pörgős számmal kezdünk, és az est végére tartogatjuk a nyugodtabb, lassúbb számokat. Kezdjük hát!

Beszámoltak és egy pörgős, bulizós számot kezdtek el játszani. Az énekesnek nagyon jó hangja volt, és az egész zenekar teljes összhangban volt vele. 

- Egy táncot, szép hölgy? - kérdezte York.

- Nem vagyok egy táncparkett ördöge, de szívesen megpróbálom - vigyorogtam rá.

Így hát táncolni kezdtünk. Az este elejét kettesben vagy épp Sallyék kettősével kiegészülve töltöttük, és táncoltuk végig.

- Leüljünk egy kicsit? - kérdezte York, túlharsogva a zenét.

- Aha - bólogattam, és elindultunk a terem vége felé.

- Hozok valamit inni - mondta York.

- Oké - válaszoltam. - Kint leszek az udvaron.

Kisétáltam a sportcsarnok kertjébe, és leültem ott egy padra. Onnan figyeltem a levegőző embereket. Egy másik padon egy párocska smárolt, egy fa körül pedig három kisgyerek játszott. Felnéztem az égre, és elállt a lélegzetem. Gyönyörűen csillagos volt, és minden csillag százszor fényesebben ragyogott mint általában.

- Reméltem, hogy itt találkozunk - ült le mellén valaki.

- Szia Lang - motyogtam lehajtott fejjel.

- Van valami oka annak, hogy hetek óta nem láttalak? - kérdezte, én pedig felnéztem rá.

A szeme csalódottságot, és szomorúságot tükrözött.

- Nem hiszem... Sok dolgom volt...

- Gondolom... - sóhajtott. - Nézd... Tudom, hogy nem voltál felkészülve arra, hogy a barátnőmmel láss, de meg kell értened, hogy én őt szeretem...

- Csak őt? És engem? - kérdeztem hirtelen, de ahogy kimondtam, meg is bántam. - Bocs, nem úgy értettem...

Lang pár másodpercig elgondolkozott.

- Nem tudom - mondta végül. - Én nem tudom...

- És van tipped hogy deríthetnénk ki? Mert ez kezd egy kicsit idegesítővé válni... - motyogtam.

- Van egy ötletem, ha te is benne vagy - mosolyodott el.

- Akkor hajrá - vontam vállat, mire ő közelebb hajolt, és csak úgy egyszerűen megcsókolt.

Nagyon jó érzés volt, de nem volt meg az a varázs, mint akkor, amikor először csókolóztam Averyvel. Éreztem a közelségét, a teste melegét, de most nem repkedtek a pillangóim, nem kerülgetett az ájulás, még csak bizsergést sem éreztem a mellkasomban. Miután véget ért a csók, újra egymásra néztünk.

- Nem - mondta végül megnyugodva. - Csak a barátnőmet szeretem.

- Nem - értettem én is egyet, és megöleltem.

Boldog voltam, hogy végre tisztázódott ez a dolog kettőnk között, és akkor, azon az estén úgy éreztem, még egy igaz baráttal gazdagodtam.

- Upsz, asszem zavarok - jött oda York, vigyorogva.

- Áh dehogy - legyintett Lang. - Én már megyek is - mondta, és még egyszer utoljára megölelt.
- Na mi történt? - tudakolta York, miután leült mellém, én pedig elmondtam mindent.
-  És most mihez kezdesz? - kérdezte, miután végighallgatott.
- Hogy érted?
- Hát, most nincs ki miatt sírnod - vigyorgott. - Averyt elküldted, Langgal pedig még csak nem is szeretitek egymást...
- De hülye vagy - nevettem. - Nem fogok senki miatt sírni. Majd lesz, ahogy lesz. Csak hagyom megtörténni a dolgokat.
- Olyan bölcs lettél - nézett rám meghatódást színlelve. - Büszke vagyok rád.
- Kösz - mondtam, és hozzábújtam. - És te felszedtél valakit?
- Áh, nem - mondta. - Már megint egy hülye barátom lelkét kell pátyolgatnom, aki most tudta meg, hogy élete szerelme, nem is élete szerelme... - vigyorgott.
- Jó, akkor menj, szia - bújtam ki az öleléséből.
- De, én szívesen csinálom - vigyorgott, és újra szorosan magához ölelt.

Így ültünk még egy jó ideig, aztán bementünk, hogy táncoljunk egy utolsót. Épp egy lassú szám kezdődött, így mi is beálltunk az enyelgő párocskák közé.
- Nem tudom, hányszor fogom még ezt mondani, de köszönöm, hogy vagy - mondtam, mire York csak elmosolyodott.
- Én pedig nem tudom hányszor fogom még ezt mondani, de nem kell semmit sem köszönnöd.

Így táncoltunk tovább, mikor hirtelen csörögni kezdett a telefonom. Kimentem a folyosóra, és felvettem.

- Haló?
- Szia kicsim - hallottam anya hangját két hónap után először. - Nem tudom hány óra lehet ott, és ne haragudj, ha felébresztettelek, de... Most azonnal haza kell jönnöd... Magyarországra...
________
Írói megj.: Na, hogy tetszett? :D